A város régmúltjából: “Javul a munkafegyelem az oroszlányi XVll-es aknán”

(a kép illusztráció – fotó:fortepan.hu, UVATERV)

Bizonyára érdekes lehet, mit írt a megyei sajtó Oroszlányról több, mint fél évszázaddal ezelőtt. Egészen pontosan a Komárommegyei Dolgozók Lapja 1960. január 27-i számában:

“Az elmúlt évben sok baj volt az oroszlányi XVII-es aknában az igazolatlan, mulasztókkal. Többször előfordult, hogy egy-egy munkahelyre nem tudtak telepíteni azért, mert egyes felelőtlen munkakerülők a gyakori műszakmulasztásukkal teljesen felborították az előre elkészített munkaerőbeosztást.

Csupán decemberben 660 igazolatlan műszakmulasztás történt, amely által mintegy 330 tonna szénnel károsították meg ezek a notórius kimaradozók népgazdaságunkat.

Január első napjában azonban egyre többen követelték a XVII-es akna bányászai közül, hogy büntessék meg ezeket a notórius kimaradozókat.

így a bányászok követelésére került a tatai járásbíróság elé Vilcsek Gottfried vájár és Németh Lajos szállító bányacsillés, akik fölött a bíróság ott a helyszínen, Oroszlányon mondott ítéletet.

Amikor köztudomásúvá vált, hogy a notórius kimaradozók bíróság elé kerülnek, azok kissé meghunyászkodtak, de még így is január 2-tõl 11-ig, a bírósági tárgyalás napjáig 101 igazolatlan kimaradás történt.

A tárgyalás napjától kezdve azonban, amikor nyilvánvalóvá vált a XVII-es akna becsületes bányászainak izzó gyűlölete a munkafegyelem lazítói ellen, fokozatosan csökkent a műszakmulasztók száma.

11-tõl 23-ig például mindössze 48 igazolatlan műszakmulasztás történt,  ami a január első 10 napjához viszonyítva több mint ötvenszázalékos csökkenésnek felel meg.

A januárban történt összes kimaradozók száma, decemberben ugyanezen időszakhoz képest mintegy 66 százalékkal csökkent. A legtöbb kimaradó, mint Radó István szállító bányacsillés is, akinek azelőtt 10—12 kimaradása szokott lenni havonta, januárban még egyetlen kimaradást sem csinált és mindig időben jelenik meg a munkahelyén is.”

forrás:library.hungaricana.hu

Be the first to comment on "A város régmúltjából: “Javul a munkafegyelem az oroszlányi XVll-es aknán”"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*