Negyvenkilenc helyszínen szerveznek véradást az országban – mondta Ohnsorge Éva, az Országos Vérellátó Szolgálat véradásszervezője az M1 aktuális csatornán.
A szakember elmondta, a pontos helyszínekről és az időpontokról a www.ovsz.hu-n, a veradas.hu-n, valamint a Magyar Vöröskereszt honlapján lehet tájékozódni.
Kitért arra is, kedden 45 helyszínen volt véradás, amelyen mintegy 1300-an vettek részt. A legtöbben – 90-en – a lenti művelődési központban voltak. A kórházaktól 625 igény érkezett – tette hozzá.
Ohnsorge Éva közlése szerint a véradás előtt ellenőrzik a hemoglobin szintjét, ha ez alacsony, vagyis a véradó vérszegény, akkor kizárják.
Azt tanácsolta: a véradás előtti hetekben érdemes vasban gazdag étrendet követni, és például vörös húst, májat, tojást, mogyorót, céklát vagy mákot fogyasztani. Ezzel párhuzamosan megfelelő mennyiségű C-vitaminra is szükség van, mivel ez segíti a vas felszívódását a vérben.
A véradás előtti órákban pedig enni kell, s legalább egy-másfél liter folyadékot bevinni – mondta Ohnsorge Éva.
-MTI-
Oroszlányban 2020. április 30-án 9-12 óra között, valamint május 13-án 10-13 óra között a SUEZ Water Technology lesz a véradás helyszíne a http://www.ovsz.hu/ver/veradasok szerint – a szerk.
Be the first to comment on "Véradások Oroszlányban"