Videóbeszélgetésben fenyegette meg a sértettet az oroszlányi zsaroló férfi

/A kép illusztráció – fotó:police.hu/

„A Tatabányai Járási Ügyészség a súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a letartóztatásban lévő oroszlányi férfival szemben, aki az egyik sértettől összesen félmillió forintot szerzett zsarolással.

A vádirat szerint az elkövető 2019. február 13-án az egyik sértettet videóbeszélgetésben veréssel fenyegette meg, és havi 120.000 forintot követelt tőle. A sértett azért, hogy a verést elkerülje, elment a vádlott oroszlányi otthonához. A vádlott a háza előtt az ijedt sértettet felszólította, hogy ne remegjen, mert megüti és azt követelte tőle, hogy adjon neki február hónapban 60.000 forintot 15.000 forintos részletekben, miközben tovább fenyegette.  A sértett másnap 15.000 forintot, majd a következő héten 45.000 forintot adott át a vádlottnak.

Két héttel az első fenyegetés után a vádlott 120.000 forint részletekben történő megfizetését követelte sértettől, aki ennek eleget tett.

A vádlott ezt követően is többször fenyegette bántalmazással a sértettet, aki 2019. február-április között legkevesebb 500.000 forintot adott át a zsarolónak.

A vádlott 2019. március-áprilisban egy másik oroszlányi sértettet élet és testi épség elleni súlyos fenyegetésekkel, valamint egy alkalommal erőszakkal, ököllel megütve arra akart rákényszeríteni, hogy számára készpénzt és egyéb más használati tárgyakat adjon át. A sértett a fenyegetésnek ellenállt, azonban a fenyegetés hatására megváltoztatta életmódját, elkerülte a város azon helyeit, ahol a vádlott gyakran megjelent.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottat fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.”

Az Ügyészség sajtóközleménye

Be the first to comment on "Videóbeszélgetésben fenyegette meg a sértettet az oroszlányi zsaroló férfi"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*