Súlyemelés: Oroszlányi sikerek, országos csúcsok

„Múlt hétvégén rendezték meg Szombathelyen a Savaria Kupa súlyemelő viadalt, mely egyben a Tóth Géza Emlékverseny is volt.

A megmérettetés kiemelt minősítést kapott, ami azt jelentette, hogy lehetőség volt országos csúcsokat emelni.

A verseny kiváló körülmények között, óriási nézőközönség előtt került megrendezésre, ahol felvonultak az ország elit emelői.

Sok országos csúcs született, melyek közül kilencet oroszlányi versenyző ért el.

Városunkból 8-an álltak rajthoz, mindannyian Likerecz Attila és Bagócs János versenyzői.

Eredmények:

Serdülők (13-15 évesek)

Ehrlich Panka 7 országos csúcsot ért el a korcsoportjában, 55 kg-os súlycsoportban.
56 kg-ot szakított és 69 kg-ot lökött, összetettben 125 kg az eredménye.
Panka 13 évesen az ifjúságiak, a juniorok és felnőttek között sem talált legyőzőre.
Ebben az évben összesen 12 országos csúcsnál tart.

Eszenyi Fanni 49 kg súlycsoportban indult.
15 éves, 3 országos csúcsot javított.
45 kg-ot szakított és 71 kg-ot lökött, összetettben 116 kg-ot ért el, amely eredmény tiszteletre méltó, hiszen sem az ifjúságiak sem a juniorok, sem a felnőttek között nem akadt jobb nála.
Ezzel az eredményével elhozta a különdíjat is.

Mikhel Eszter
15 éves, +76 kg-ban indult
61 kg-ot szakított és 81 kg-ot lökött, mellyel a serdülők között a legnagyobbat emelte.
Összetettben 142 kg-os teljesítéssel, egyéni csúccsal lett első.

Ifjúságiak (16-17 évesek)

Szalai Lili 71 kg-ban versenyzett.
73 kg-ot szakított, 85 kg-ot lökött, összetettben 158 kg-ot ért el.
Az eredményével szintén különdíjas lett.
Egyébként az ő eredményét sem tudták felülmúlni a juniorok és a felnőttek sem.

Huber Bence 61 kg-os súlycsoportban versenyzett
Szintén győzött, hatalmas versenyt vívott az elsőségért.
80 kg-ot szakított és 100 kg-ot lökött, összetettben 180 kg-ot teljesített.

Juniorok

Oláh Natália 55 kg-ban versenyzett.
Második helyezést ért el.
55 kg-ot szakított 68 kg-ot lökött, összetettben 123 kg-ot ért el.

Lutz Levente 109 kg-ban versenyzett.
123 kg-ot szakított és 155 kg-ot lökött, összetettben 178 kg-os egyéni csúccsal szokásához híven nyert.

Felnőtt

Talabér Szonja 49 kg-ban indult a versenyen.
48 kg-ot szakított és 56 kg-ot lökött, összetettben 104 kg-ot elérve szintén első lett.

Az eredmények alapján joggal számíthatnak az oroszlányi súlyemelők az U 15-17 éves korosztályos EB –n 5-6 versenyzőjük esetében a részvételre.”

Forrás:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Súlyemelés: Oroszlányi sikerek, országos csúcsok"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*