Sikeres évkezdet

„Likerecz Attila és Bagócs János tanítványai megkezdték az idei küzdelem sorozatot 2020. február 8-án, melynek során területi minősítő verseny rendeztek Oroszlányban.

OVSEE színeiben 4 versenyző indult. Mikhel Panka lány korcsoport 90 maximális ponttal első lett (10 éves). Ehrlich Panka első éves serdülő (13 éves) kiváló eredménnyel, 6 jó fogással jelentkezett be az új korcsoportban. Eredményével 2020.02.15-én részt vehetett a kiemelt versenynek minősülő Baczakó- kupán Budapesten. Csernák János és Varga Lajos felnőtt mezőnyben szintén 6-6 jó gyakorlatot mutatott be.

A Baczakó-kupára a BKV Előre csarnokába került sor. Az eredmények jobbak lettek, mint amik az év elején elvárhatóak. Ehrlich Panka serdülő 55 kg-os súlycsoportban 7 országos csúcsot javítva első lett. Eredménye azért is dicséretes, mert első éves serdülő, mindössze 13 éves. Úgy látszik követi világbajnok édesanyját Likerecz Gyöngyit és az igencsak kiváló eredményeket elért édesapját Ehrlich Györgyöt.

Eszenyi Fanni serdülő 49 kg-os súlycsoportban szintén szép teljesítménnyel lett első és különdíjas. Szakításban ráijesztett edzőire, a kezdő súlyát csak a 3. fogásra tudta teljesíteni. Később a lökésnél 3 jó fogással egyéni csúcsot javított.

Mikhel Eszter decemberben a serdülő EB.6 helyezett volt, most egy kicsit mérsékeltebb eredménnyel nyerte a súlycsoportját.

Szalai Lili ismételten javított serdülő EB eredményén. Ő sem talált legyőzőre ifjúsági korcsoportban, 72 kg-ot szakítva és 86 kg-ot lökve céltudatosan halad az U15-17-es EB. felé. Ő különdíjat is nyert korcsoportjában.

Oláh Natália a szokásához híven teljesített az 55kg-os junior korcsoportban, összetettben 124 kilogrammot teljesített.

Talabér Szonja második helyezést ért el a felnőttek között szép versenyzéssel a 49 kg-os súlycsoportban.

Bimbó Brendon ifjúsági 55 kg-os súlycsoportban szintén győzött, remek teljesítménnyel, ami szintén nagyon jó év eleji forma. Huber Bence ifjúsági 61 kg-os súlycsoportban lett első helyezett. Ez is biztató eredmény a jövőt illetően.

Luc Levente junior korcsoportban 109 kg-os kategóriában 120 és 150 kg-ot teljesítve állhatott a dobogó legfelső fokára.

Összességében az eredmények azt tükrözik, hogy az oroszlányi súlyemelők nagyon jó irányban haladnak a felkészülésben, és bizakodva várhatják a soron következő versenyeket.”

Forrás:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Sikeres évkezdet"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*