Oroszlányon is jelentősen emelkedett az ingatlanok ára

Az évek óta tartó országos lakáspiaci áremelkedés következtében várható volt, hogy a 2019-es év ismét az ingatlanárak növekedését hozta el mind az ország és mind a Közép-Dunántúl területét tekintve.

A térségen belül jelen cikkünkben különösen Ercsi, Mór, Gárdony, Oroszlány és Székesfehérvár árainak alakulását vizsgáljuk.

Az ingatlannet.hu felmérése alapján az összes fent említett településen emelkedtek az átlagos négyzetméter árak 2018-ról 2019-re. Ennek okai között volt például az erős lakáspiaci kereslet, a gazdaság növekedése, a munkabérek emelkedése, valamint a magas foglalkoztatottság is.

Mit takar ez az említett városok tekintetében?

A legkisebb növekedés Fejér megye harmadik legnépesebb településén, Mór városában következett be. A 2018-as évben az eladó ingatlanok átlagos négyzetméter ára 233 ezer Ft/m2 volt, amely 2019-re 255 ezer Ft/m2-re emelkedett. A legnagyobb változás a Velencei-tó déli partján fekvő üdülővárosban, vagyis Gárdonyban volt tapasztalható. Hiszen itt 2018-ban még csak 301 ezer Ft/m2 volt a kínált lakások átlagos díja, míg a 2019-es évben ez az összeg 413 ezer Ft/m2-re emelkedett. Jól látható, hogy a két év átlagos négyzetéter árai között több, mint 100 ezer forint volt a különbség.

A két év közötti fokozódó összegbeli növekedés a Duna partján fekvő Ercsi városában 38 ezer Ft/m2-t, amíg a Komárom-Esztergom megyében fekvő Oroszlányban pedig 51 ezer Ft/m2-t tett ki.

A székesfehérvári lakóingatlanok bizonyultak a legdrágábbnak

A 2018-as évben Fejér megye székhelyén az eladó ingatlanok átlagos díja 357 ezer Ft/m2 volt, majd ez az összeg 2019-ben 418 ezer Ft/m2-re emelkedett. Székesfehérváron az eladásra kínált lakások a 2019-es év decemberében már elérték az átlag 426 ezer forintos négyzetméterenkénti kínálati árat, ezzel a település nem csak a régió legnagyobb, hanem a legdrágább városának is bizonyult. Ezt magyarázhatja akár az is, hogy az elmúlt öt évben országunkban a főváros mellett a megyeszékhelyek és a Balaton környéke drágult a legnagyobb ütemben.

Mi várható a 2020-as esztendőben?

Elmondható, hogy 2019-ben az ingatlan- és jelzálog-hitelpiacot több jelentős hatás érte, melynek köszönhetően jól látható változások következtek be az év második szakaszában. A kormányzati intézkedések közül az új szuperállampapír bevezetése, valamint a családvédelmi és otthonteremtési kedvezmények az ingatlanpiac egészét befolyásolták. Ennek köszönhetően a megszokottnál is nehezebben lehet előrejelzést adni az idei évben várható tendenciákról és mutatószámokról. 2020-ban más piaci szereplők szerint is csökkenő forgalommal és stagnáló hitelpiaccal lehet számolni.

Az árak tekintetében továbbra is 3-7 százalékos emelkedésre lehet számítani általánosságban, de egyes ingatlantípusok és lokációk esetében akár már csökkenés is elképzelhető. A jelzáloghitelezés piacán a kihelyezett hitelek volumenében stagnálással, esetleg enyhe növekedéssel lehet számolni. A 2019-es évben bevezetett Babaváró támogatás volumenében, pedig maradhatnak a tavalyi mutatók. A 2020-as évet befolyásolhatja még a januártól érvénybe lépő áfa emelés is, amely várhatóan kevesebb új beruházást fog maga után vonni. Az áfa növekedése, valamint az annak következtében bekövetkezhető szűkülő kínálat az árak emelkedéséhez vezethet.

Fenti elemzést az Ingatlannet.hu készítette portálunk számára

Be the first to comment on "Oroszlányon is jelentősen emelkedett az ingatlanok ára"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*