Asztallábbal támadtak, Oroszlányban fogták el őket

/A kép illusztráció!/

„Előzetes szóváltást követően, egy asztal lábával támadt rá egy férfira Tatabányán a 20 éves Cz. Zsolt és a 19 éves F. István 2020. január 13-án kora este.

A sértett elfutott, ezután az elkövetők autóba ültek, és nagy sebességgel, a járdára felhajtva utána mentek, és majdnem elütötték őt, valamint további négy személyt is. Miután ez nem sikerült, elhajtottak a helyszínről.

A rendőrök, amint tudomást szereztek az esetről, azonnal megkezdték az elkövetők felkutatását, akiket rövid időn belül a helyi rendőrök Oroszlányban elfogtak.

A két férfit előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként.

F. István ellen emellett súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt is eljárás indult.

A nyomozók a gépkocsijukban a fa asztallábat is megtalálták, amit lefoglaltak. Cz. Zsoltot és F. Istvánt a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásuk indítványozását.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Forrás:police.hu

Leave a comment

Your email address will not be published.


*