Oroszlány


Aszfaltoznak

Az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. az alábbi közleményt adta ki közösségi oldalán – idézzük:


Ezekről tárgyaltak

„Egy perces néma tiszteletadással vette kezdetét a péntek délelőtti rendkívüli testületi ülés, melyen a március 5-én elhunyt Varga Jánosra, egykori önkormányzati képviselőre emlékeztek.


Állampolgársági esküt tettek

Öt új magyar állampolgár vehette át honosítási dokumentumait Rajnai Gábor alpolgármestertől és Farkas-Mészáros Krisztina anyakönyvvezetőtől csütörtökön délelőtt a Polgármesteri Hivatalban.




Garázdaság miatt ítélték el – Videóval

/Fotó: Pixabay.com/

A garázdaság vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádirata alapján indult eljárásban a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben 200.000,- Ft. pénzbüntetést szabott ki azzal a nővel szemben, akit a rendőrség a kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása miatt állított elő.


Átadták a felújított Majki Remeteséget – Képekkel

Az oroszlány-majkpusztai kamalduli remeteség felújítása, a díszkert rekonstrukciója, a kastély kiállításainak létrehozása, valamint a kiszolgáló épületek felépítése összesen 3,2 milliárd forintból valósult meg – mondta el a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a pénteki átadáson.