/Fotó: Ügyészség/
Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a Tatabányai Törvényszék ítéletet hozott azzal a korábban próbára bocsátott fiatalkorú elkövetővel szemben, aki nem teljesítette a próbára bocsátás idejére előírt magatartási szabályokat.
Az ügyészség indítványa alapján a bíróság 2 év javítóintézeti nevelésre ítélte a bűncselekmény elkövetésekor 13 éves elkövetőt, mert a korábbi ítéletben alkalmazott próbára bocsátás feltételeit nem teljesítette, és a pártfogó felügyelet szabályait súlyosan megszegte, annak végrehajtását ellehetetlenítette.
Az ítéletet az ügyész, a fiatalkorú elkövető és védője is tudomásul vették, így az jogerős.
Az elkövetőt fiatalkorú társával együtt a Tatabányai Törvényszék még 2024. januárjában mondta ki bűnösnek életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, mert 2022. november 15-én, este Oroszlányban lévő parkban szóváltásba keveredtek a sértettel.
A fiatalok apró kavicsokkal dobálták, sértegették, provokálták a férfit, majd nem sokkal később az egyik vádlott egy faággal, a másik vádlott pedig tenyérrel megütötte a padon ülő sértett arcát. Amikor a sértett segítéségért kiabált az elkövetők elszaladtak, azonban mivel nem érkezett segítség, még három alkalommal testszerte bántalmazták a sértettet. A legutolsó rúgást az egyik fiatal a telefonjával videóra vette.
A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A Törvényszék ekkor az elkövetőt próbára bocsátotta és magatartási szabályként előírta, hogy iskolai tanulmányait folytassa, valamint vegyen részt indulatkezelési tréningen.
Miután a fiatalkorú elkövető ezen magatartási szabályoknak nem tett eleget, a pártfogó felügyelővel sem tartotta megfelelően a kapcsolatot, és újabb büntetőeljárás is indult ellene, ezért az ügyészség indítványozta, hogy vele szemben javítóintézeti nevelés kerüljön alkalmazásra, amely intézkedés alkalmas lehet a fiatalkorú helyes irányú fejlődésének biztosítására – tájékoztatott bennünket a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség.
Korábban itt írtunk az ügyről:
Fiatalkorúak bántalmaztak életveszélyesen egy férfit Oroszlányban – Ítélet
Be the first to comment on "Nem teljesítette a próbára bocsátás feltételeit"