Így fejlesztik a Malom-tó környezetét

Az oroszlányi önkormányzat 300 millió forint európai uniós támogatásból fejleszti a város pihenőhelyeként ismert Malom-tó környezetét – ismertette a település polgármestere csütörtökön, a terveket bemutató sajtótájékoztatóján.

Lazók Zoltán  elmondta, csaknem ötezer fát, bokrot és cserjét ültetnek el az érintett háromhektáros területen. A tó körüli sétányon és a szigetre vezető híd korlátján okos lámparendszert építenek ki, így az egész terület éjszakai világítását biztosítják.

A tóba két levegőztető szökőkutat helyeznek el, új parkolókat alakítanak ki, a meglévőket újraaszfaltozzák, valamint számos padot, aszalt és szemétgyűjtőt helyeznek ki.

A terület védelmére 16 térfigyelő kamerát telepítenek, amelyeket bekötnek a városi rendszerbe.

A fejlesztés során új játszóeszközökkel bővül a Brunszvik Óvodával szemközti játszótér, itt az árnyékolás mellett ivókút is épül, valamint kerékpártárolókat és pingpongasztalt telepítenek.

Az októberben megkezdődő beruházás a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.

-MTI-

Címlapkép forrása: Wikipedia, fotó: Globetrotter19

Be the first to comment on "Így fejlesztik a Malom-tó környezetét"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*