Nem látogatóba érkeztek…

/A kép illusztráció – Fotó: Police.hu/

Az oroszlányi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik egy lakóházba és a melléképületébe törtek be.

Nem látogatóba érkezett a sértett telkére egy 34 éves és egy 25 éves férfi Oroszlányban.

A zárt lakóépületbe és a melléképületbe is bement a két elkövető. Amit lehetett, magukkal vittek közel 1 millió forint értékben, többek között szerszámgépeket, építési anyagokat, színesfémet.

A rendőrök adatgyűjtés során szereztek tudomást a bűncselekményről, a sértett ekkor még nem tudott a lopásról. Az oroszlányi nyomozók azonosították és elfogták a helyi M. Z-t és P. J-t, majd gyanúsítottként hallgatták ki július 27-én.

Ellenük dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

A két férfi már nem volt ismeretlen a hatóság előtt, jelenleg is van ellenük folyamatban eljárás. A rendőrök kutatás során egy szerszámgépet megtaláltak és lefoglaltak – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Be the first to comment on "Nem látogatóba érkeztek…"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*