Letartóztatásban marad a sértett fejét megtaposó férfi

/Fotó: Pixabay.com/

A súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség ismét eredményesen indítványozta annak az oroszlányi férfinak a letartóztatása meghosszabbítását, aki hajléktalan férfinak okozott súlyos sérülést.

Az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság a férfi letartóztatását  2022. július 7-én rendelte el.

Az ügyészség indítványára a bíróság az elkövetőt meghallgatta, azt követően meghozott végzésével a férfi letartóztatását 2023. május 7-ig hosszabbította meg.

Az ügyész a végzést tudomásul vette, az elkövető és a védő fellebbezést jelentett be.

Az indítvány szerint az ittas állapotban lévő férfi 2022. július 2-án 22 óra 24 perckor az oroszlányi hajléktalanszálló nyílt, mindenki által látogatható részén előzetes szóváltást követően a sértett férfit bántalmazta úgy, hogy ököllel, nagy erővel arcon ütötte, aki ennek következtében a földre esett. Ezután a sértett megpróbált felállni, ezt látva az elkövető egyszer, nagy erővel a hátán fekvő sértett arcára lépett, majd a sértett fejét kétszer megtaposta. A cselekmény miatt a sértett arccsontja eltörött.

Az elkövető nyolcszor volt büntetve, legutóbb a bíróság többszörös visszaesőként 3 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, melyből 2019. február 5-én  szabadult. A férfival szemben büntetőeljárás van folyamatban a Tatabányai Járásbíróságon hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, valamint önbíráskodás bűntette miatt – tájékoztatott bennünket Dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Be the first to comment on "Letartóztatásban marad a sértett fejét megtaposó férfi"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*