Így csökkentik a városi közvilágítást

/Fotó: Pixabay.com/

Ahogy azt előzetesen hírül adtuk, szerdán rendkívüli ülést tartott Oroszlány Képviselő-testülete.  Egyetlen napirendként a városi közvilágítását tárgyalták:

„A határozati javaslatot Lazók Zoltán polgármester ismertette a jelenlévőkkel – olvasható a város honlapján. A közlemény így folytatódik:

A drasztikusan emelkedő villamos energia díjak következtében a közvilágítás biztosíthatósága érdekében szükségessé vált a közvilágítás energia fogyasztásának csökkentése, mely az üzemelő lámpatestek számának csökkentésével, ideiglenes kikötésével érhető el a legrövidebb idő alatt.

Az elérhető megtakarítás természetesen a kiiktatásra kerülő lámpatestek számától és teljesítményétől függ.

Az erre irányuló szakmai javaslat, minden egyes kandeláberre és lámpatestre kiterjedő vizsgálat alapján elkészült.

A kikapcsolásra kerülő lámpatestek helyének meghatározása során az alábbi szempontok lettek figyelembe véve:

  • gyalogátkelőhelyek, buszmegállók megvilágítása lehetőség szerint ne, vagy csak minimálisan csökkenjen,
  • közúti csomópontokban, kereszteződésekben a megvilágítás kevésbe csökkenjen,
  • főbb közlekedési útvonalakon jellemzően minden 2. lámpatest, kevésbe frekventált utcákban, mellékutcákban minden 3. lámpatest világítson,
  • lehetőség szerint magasabb fénypontú lámpatestek meghagyása,
  • régi, nagyobb teljesítményű (70-100W) lámpatestek számának minél nagyobb mértékű csökkentése,
  • a közelmúltban közterületi fejlesztésekkel érintett területeken meglévő LED technológiájú lámpatestek egyenlőre változatlanul üzemben maradnak.

A fenti irányelvek alapján az E.ON által 2021. évben készített felmérés térképein kerültek jelölésre a megmaradó és kikötendő lámpatestek, majd összeszámolásra került minden egyes lámpatest, típus, teljesítmény és darabszám alapján.

Ennek eredményeképpen a lámpatestek 49,3%-ának ideiglenes kiiktatásával nagyságrendileg 51,9 % energia megtakarítás érhető el úgy, hogy a város minden közvilágítással ellátott részén részlegesen, de üzemelni tud a közvilágítás és a kiemelt jelentőségű területek megvilágítása is megmarad.

A lámpatestek kikötésére ajánlattételi felhívást tett közzé az Önkormányzat. A felhívásra 2 ajánlat érkezett, a kedvezőbbet a közvilágítási rendszer aktív elemeit is üzemeltető Keszmann és Bodnár Kft. adta.

Az előterjesztést a képviselő-testület jelenlévő tagjai 1 tartózkodás mellett, 9 igen szavazattal támogatták.”

 

Forrás: oroszlany.hu

1 Comment on "Így csökkentik a városi közvilágítást"

  1. Németh Ferenc | 2022.11.17. at 08:48 | Válasz

    Lehetne nyilvános az a térkép amin jelölve vannak a lekapcsolandó lámpatestek?

Leave a comment

Your email address will not be published.


*