Kőhányás – „A puszta egy részét oroszlányi gazdák bérelték…”

/Gánt/Kőhányáspuszta – Kőhányáspuszta látképe – Forrás:Wikipedia, Fotó:Szeder László/

Talán érdekes lehet, mit írt a korábbi sajtó, vagy milyen érdekességeket találtunk a térségről, az oroszlányiakról  korábbi tanulmányokban, történeti leírásokban. Mint például itt:

“Záborszky Miklós

KÖHÁNYÁS

Kőhányáspuszta Fejér megyében fekszik, ma Gánthoz, régebben Vérteskozmához tartozott. Lakóinak száma 1970-ben 44.

A puszta a forgalmas Tata—Székesfehérvár országút mentén fekszik. Az útvonalat régi idők óta használták, és az uradalmi két központ — Majk és Csákvár — közötti forgalmat bonyolította le. Környékét túlnyomórészt erdők veszik körül. A település neve különösebb magyarázatra nem szorul; annyi mint kőrakás.

Kőhányás első említése 1753-ból való a vérteskozmai plébánia fillájaként. A plébános innen származó stólajövedelme 25 dénár volt.”‘ 1756ban a kőhányási lakosság fejenként 40 dénáros taxát fizetett.

A puszta egy részét oroszlányi gazdák bérelték, ahol birkákat legeltettek.

Az egyik oroszlányi gazda (Vicena Pál) kezében volt a kőhányási mészégető is.

1778-ban 54 kőhányási zsellér bérelt itt 54 963 négyszögöl földet. Ennek árendája 90 forint volt.

Egy-egy zsellér 10 ezer négyszögölnél is több területen gazdálkodott.

A II. József kori népszámláláskor 9 házban 10 család lakott. A puszta lakossága 68 fő volt.

Az út Komárom és Csákvár között itt haladt át. Egy majorház és vendéglő is létezett a pusztán. A település a későbbi évtizedekben sem fejlődött. 1813-ban 12 házzal rendelkező zsellér és 2 háztalan zsellér, továbbá kocsmáros, vadász, erdész lakott a pusztán. A kocsmáros árendája 300 forint volt, az oroszlányiak a juhászaiért 250 forintot, a zsellérek 150 forintot fizettek az uradalomnak.

1830-ban felmérték a pusztát. Ekkor 17 pusztai lakos öszszesen 43 676 négyszögöl földet művelt. 1831-ben 55, 1841-től 64 hold volt a zsellérek kezén, de 24 holdat a kocsmáros is bérelt. Az oroszlányiak kezén 34 magyar hold terület volt, és az uraság 190 holdat művelt. Ebből 101 593 négyszögöl a birkamajorhoz, 21 863 négyszögöl a vadászházhoz tartozott, és 12 265 négyszögölet az erdőkerülő használt. Javadalmi földek is voltak, így az iskolamester 536, a templom 50, a pásztor 280 négyszögöl földet művelt.

A kőhányási határban a többi terület erdővel volt borítva. 1828-ban 12 házban 13 zsellér és 9 ház nélküli zsellér élt.

1830-ban a kőhányásiak panaszt juttattak el az úriszékhez.

1828-ból 81 forint földesúri tartozásuk volt. Ekkor az úriszék kimondta, hogy a zsellérek munkáját a ,,csákvári és fornai gazdaságok körül teendő napszámosokra fogja használtatni, mellyre, ha reá állanának, az azokért esendő bérek tartozásokból vonassanak le, ellenkező esetben rendeltessenek az Űr Széke elejébe, és szoríttassanak a fizetésre törvényesen is”.

A zselléreket munkára kényszerítették, de adósságuk mégis emelkedett. Ez 1835-re 366 forint volt. Az úriszék nevében a csákvári tiszttartó egyezkedett a zsellérekkel, akik igyekeztek elérni, hogy őket csak a kőhányási határban dolgoztassák. Kifogásolták, hogy csak 20 dénár napszámot számítanak fel nekik, holott a napszám 50 dénár. Pénzt favágással szoktak szerezni.

1818-ban iskolát építettek, melyhez az uraság adott anyagot. Az iskola a kozmai plébános felügyelete alá került. Ekkor 22 tanköteles gyermek élt a pusztán…”

Forrás:Library.hungaricana.hu/Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)  / Záborszky Miklós: Gánt

 

Kiemelések tőlem – A szerk.