Az Oroszlányi Ebrendészeti Telep mentett kutyusait támogatják

Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek.

Ezt a gyámságot ránk ruházták – James Herriot sorai jegyében hirdetett első alkalommal 2019-ben kutyaeledel gyűjtést a környei Művelődési Ház az április 4-ei Gazdátlan Háziállatok Világnapja alkalmából.

A gondolat megszületése Hadverő Katinkához, az intézmény munkatársához köthető, aki nem sokkal korábban fogadott örökbe egy talált kutyust, egyben az Oroszlányi Ebrendészeti Telep önkéntese, így a felajánlásokat értelemszerűen a város mentett kutyusai nevében fogadta a Művelődési Ház. Akkor egy hét alatt 114 kg táp, 9 kiló szalámi és pástétom, 39 db konzerv, 14 liter fertőtlenítőszer és jutifalatok érkeztek a mentett kutyusok megsegítésére, a járvány okozta veszélyhelyzetben azonban a következő évben elmaradt a gyűjtés.

A pandémia miatt a Művelődési Ház továbbra is zárva tart, a kollektíva mégis „megálmodta”, miként tudná idén is megvalósítani a jótékony akciót: az adományok az intézmény hátsó öltözőinek bejáratánál, a két ajtó között helyezhetők el április 9-éig, és máris szépen gyűlnek. A felajánlásokat a Művelődési Ház a mentett kutyusok nevében kis jelvénnyel hálálja meg, melyeket egyfajta “becsületkosárkában” helyeztek ki a hátsó két ajtó között.

Az Oroszlányi Ebrendészeti Telepnek és a mentett kutyusoknak elsősorban felnőtt és kölyök szárazeledelre, konzervre, kutyaszalámira, jutalomfalatokra és fertőtlenítőszerekre van szüksége – tájékoztatott bennünket Salamon Gyöngyi.

Be the first to comment on "Az Oroszlányi Ebrendészeti Telep mentett kutyusait támogatják"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*