Jól tanultak, jól sportoltak – Őket köszöntötték a városházán

„A járványügyi előírások szigorú betartása mellett a polgármesteri hivatal tanácstermében fogadták szerdán délután a település, valamint a járás általános és középfokú iskoláiból a „Jó tanuló, jó sportoló” diákokat és edzőiket, hogy átvegyék a jól megérdemelt városi elismeréseket.

Az ünnepségen dr. File Beáta méltatta, Szabó Mihály alpolgármester pedig köszöntötte a díjazottakat, s külön üdvözölte azokat, akik a háttérből segítették a tanulókat: a pedagógusokat, az edzőket, a tehetséggondozókat, valamint a munkához biztos hátteret nyújtó szülőket.

– Örömmel köszöntöm a diákokat, akik sokat tettek iskolájuk és sportegyesületük hírnevének megőrzéséért és ezáltal Oroszlány jó hírnevét is öregbítették, sokszor az országhatáron túl.

Van okunk büszkének lenni, hiszen idén tíz fiatal érdemelte ki ezt az elismerést. Külön is köszöntöm az edzőket, testnevelőket, felkészítőket, mert meggyőződésem, hogy ők nemcsak az eredmények elérésére fordítanak figyelmet, hanem mellette a szellemi nevelésre, a jellem szilárdítására, a kitartás, a szorgalom és az akaraterő fokozására is, tehát az egész személyiséget a jó irány felé terelik.

És nem feledkezhetünk meg talán a legfontosabbról, a szülői, családi háttérről, ahol komoly áldozatvállalással segítik, egyengetik gyermekük kiteljesedését.

Bízom abban, hogy a következetes munka és a jó eredményt elért fiatalok példája nyomán évről-évre egyre többen és jobban bizonyítják majd, hogy érdemes áldozatot hozni, mert a befektetett munka mindig megtérül – mondta az alpolgármester.”

„Jó tanuló, jó sportoló” diákok névsora:

Forrás:oroszlany.hu

Be the first to comment on "Jól tanultak, jól sportoltak – Őket köszöntötték a városházán"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*