ÉLMÉNY – Tardos Tibor József Attila-díjas író Oroszlányról 2. rész

/A kép illusztráció: Bányászok 1964-ben Tatabányán- Fortepan.hu/Bojár Sándor/

Talán érdekes lehet, mit írt a korábbi sajtó, vagy milyen érdekességeket találtunk a térségről, az oroszlányiakról  korábbi tanulmányokban, történeti leírásokban.

Mint például itt:

(Az írás előző részét ugyanebben a rovatunkban („Abszolút Oroszlány” Anno”) olvashatja!)

Tehát a folytatás:

“ÉLMÉNY

TARDOS TIBOR József Attila-díjas.

„Most pedig egy hatalmas ’ kétemeletes árkádos, oszlopos palota elé vezetnek s azt mondjak: — Ez itt az oroszlányi vájár iskola…

Belülről úgy fest, mint valami nagy egyetemi épület belseje széles, hatalmas kőlépcsők, háromemeletes üvegkupolával, megkoronázott csarnok, itt lesz az intézet csillagvizsgáló szakkörének a működési helye … Csillagvizsgáló Oroszlányon!…

Megismerkedem a tanárokkal, akik a négyszáz első- és másodéves fiatal vájártanul‘ oktatják. Az igazgató s mindkét helyettese s a tanári kar többi tíz tagja, mind fiatalember. Rajtuk is ugyanaz a gyönyörű egyenruha feszül, mint a négyszáz tanítványukon: a magyar bányászok szép sötétkék, kétsoros finom- szövetű egyenruhája, fekete vállbojtokkal, lakkellenzős tiszti sapkával . Itt van-e szőke kis barátom, viseli-e végre ezt a ragyogó egyenruhát?

Most már az ő nyomában járok mindenütt, tágas tantermekben. amelyeket először Magyarországon, az úgynevezett kabinet-oktatás céljaira rendeztek be fenj, ugyanazon tanteremben csak egy tantárgyat tanítanak: például csak természet- tant. vagy csak bányamérési, az összes szemléltető eszközök tehát a tanteremben vannak elhelyezve). Keresem őt a bemutató bányában is.

Apró. száz méter hosszú bányácska ez. közvetlenül az iskola bejárata mellett; a mészkőbe vájt alig száz méter mélységű kis bányában megvan minden, ami a rendes nagy bányákban feltartható, a lejtős aknától kezdve, vasúti vágányon keresztül a kétszárnyú frontfejtésig, a kaparó szalagig, a rázó- csúzdáig …

Az ácsolatokat a világ bányaművelésében használatos legkülönfélébb módozatai szerint készítették él: van itt svéd ácsolat és tégla-támfal, vas-ivek ..

Még helytelenül vágott ácsolatot is látni, rajta a felirat, miért hibás a munka ., Bányamüveléstan-órákon ide vonulnak le a tanulók, itt tartják meg az órát. itt mutatják be a tanárok gyakorlatban a bányamérés s a bányaművelés legkülönbözőbb fogásait… S itt van a felelés is, a földalatti helyiség bányászok számara családias kipárolgású regényes vágataiban …

Meglátogatjuk a tanulók szobáit. A második emeletet ezek a lakosztályok foglalják el. Két- szárnyú, központi fütéses termek: egyben tizenhat tanuló lakik. Ebben a szobában Bodó Károly égő tekintetű alföldi parasztgyerek — volt parasztgyerek! most másodéves vájáriskolai hallgató — a szobaparancsnok. Harsány „vigyázz”-t vezényel s mosolyogva állnak tizenhatan .. . ’mezítláb! Mert nemsokára indulnak heti háromszori gyakorlati munkájukra, az igazi nagy bányába (de a bányán belül természetesen a saját tan- bánya-részlegükre …) Ez a szoba ma vette a harmadik szőnyegét!

Van már két másik, van rádió, van szép függöny, asztalterítő. Annyi pénzt fektettek a berendezésbe, amennyi egy magyar vájár átlagos havi keresete!…

Találkoztam a DISZ titkárral is. Néhány hónappal ezelőtt még kitüntetett vájár volt a szomszédos Tatabányán, a munkáért járó legmagasabb kitüntetés fiatal birtokosa. Mostantól kezdve az a feladata, hogy a tanári karral s a nevelőgárdával együtt segítse az oroszlányi négyszáz vájártanuló becsületes magyar bányásszá nevelését…

Tőle kérdem meg, nem ismeri- e az én emberemet?

Néz rám hosszan, azután nevet.

— Én … megismertem az elvtársat…

— Engem?

— Igen. Emlékszem erre a napra. Ott voltam én is… A mentők közt… Nem ismerhet meg az elvtárs … Meg aztán azóta: megemberesedtem.

Mondhatom, az elvtárs is… A deres haj!… Az a kis szőke fiú? (megmondja a nevét). Dehogyis nem lakott itt, itt volt az is, sokáig. Dehogy mint tanuló, csak nem gondolja! Mint tanár! Hát persze, felette is eljár az idő… Most Pesten van, az egyetemen … Honnan tudom?… Hisz ismerem jól, szegről-végről rokonom. Azt mondják, hasonlítunk is egymásra…

Ebben a pillanatban veszem észre, hogy valóban hasonlítanak. Ha el nem mondta volna a másiknak az élettörténetét, azt hinném, ő az. — Ugyanaz a keményszálú szőke haj… ugyanaz a szilárd, kemény, meleg barna tekintet, a dunántúli proletárgyereké aki valaha halottat látott, s aki most messze néz, magasba s — biztos tudom— megér még a maiaknál sokkal különb csodákat is…”

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)  / 1954-01-16 / 4. szám