Őket is kitüntette a 40 éves város 1994-ben

/A képen a kitüntetett kórus – Forrás: Library.hungaricana.hu/24 óra, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)  / 1994-03-09 / 57. szám/

Talán érdekes lehet, mit írt a megyei sajtó a 20. században Oroszlányról és környékéről. Alább az 1990-es évekből olvashat egy cikket:

Folytatás! – Az előző részeket ugyanebben a rovatban (“Abszolút Oroszlány” – “Anno”)  olvashatják!

Akiket kitüntetett a város

Oroszlány várossá nyilvánításának 40. évfordulóján, a jubileumi ünnepségen több oroszlányi polgár kitüntetést kapott a város önkormányzatától, a település fejlődéséért végzett kiemelkedő tevékenységükért. Az alábbiakban a kitüntetetteket szólaltatjuk meg.

A város önkormányzata kollektív kitüntetésként „Oroszlányért” oklevelet adományozott a Rozmaring Népdalkor és Hagyományőrző Egyesület részére.

A dalosok képviselőivel, Richter Kálmán egyesületi elnökkel és Tóth-Máté Eleknével, aki alapító tagja s egyben gazdasági vezetője az egyesületnek, találkoztunk.

Elmondották, hogy harminchárom énekelő tagja van az együttesnek s tizennégy pártoló tagja az egyesületnek. A dalosok egy része már nyugdíjas, többségükben hölgyek, férfi tagjaik citera együttesként is kísérik műsoraikat.

Hetenként hétfői és szerdai napokon tartják próbáikat az Oroszlányi Városi Művelődési Központban.

Karnagyuk, művészeti vezetőjük Guttman Alfréd tanár úr, aki Kecskédről jár be az énekkari összejövetelekre, s Oroszlányban is nagy népszerűségnek örvend.

Az énekkar főként népdalokat énekel, megyeieket és messzebbről valókat egyaránt, s magyar nyelvűeket épp úgy, mint a szlovákokét, német nemzetiségűekét. De betanultak már finn népdalt is az Oroszlányban tartózkodó finn vendégek tiszteletére, továbbá szerepelnek repertoárjukban a bányászdalok is.

A kórusnak több rend szép egyenruhája van, melyet jórészt maguk készítettek.

A művelődési otthon mellett a város önkormányzata támogatja a kórust, s alkalmanként pályázatok vagy szponzorok útján is jutnak bevételhez.

Fennállásuk 10 éves jubileumára készülnek, melyet március 20-án kórustalálkozóval ünnepelnek meg.

Sulyok Kálmán”

Forrás:Library.hungaricana.hu/24 óra, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)  / 1994-03-09 / 57. szám

Be the first to comment on "Őket is kitüntette a 40 éves város 1994-ben"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*