Oroszlányból indult a széntermelésnek egy új módszere

(A kép illusztráció!)

Bizonyára érdekes lehet, mit írt a megyei sajtó, Oroszlányból több, mint fél évszázaddal ezelőtt. Egészen pontosan a Komárommegyei Dolgozók Lapja 1960. január 20-i számában:

…A két világháború között kezdtek szén után kutatni ezen a területen, ahol tekintélyes szénvagyont találtak.  Ezt a szénben gazdag területet 1939- ben vonták művelés alá és még ebben az évben befejezték az első akna mélyítését is.  Ezt követték a további aknák mélyítései, úgyhogy 1945-ben, a felszabadulás évében már a harmadik akna mélyítésére került sor.

Az oroszlányi szénmedence főtelepének átlagos vastagsága a szénmedence közepén 3,2 – 4,2 méter, mely a szénmedence széle felé fokozatosan vékonyodik, majd a pererrahegységen kiékelődik.

A széntelep a medence közepén 60-90 méter, Majk-puszta felé 340 méter, Bokod község felé pedig 450 – 500 méter mélyen fekszik.
A széntermelésnek egy új módszere, az úgynevezett “frontfejtés” Oroszlányból indult ki.  Alkalmazásával messze túlszárnyalják bányászaink a termelés régi eredményeit.

Ennek az új munkamódszernek kezdeményezése Fekete József bányamérnök nevéhez fűződik.

1948-ban vezették be az oroszlányi bányába, s azóta a termelésnek ezt a módját az ország más bányáiban is alkalmazzák…”

forrás:library.hungaricana.hu

Be the first to comment on "Oroszlányból indult a széntermelésnek egy új módszere"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*