Április utolsó hétvégéjének korlátozásai Oroszlányban

/A kép illusztráció – fotó:Pixabay/

„A kialakult járványhelyzet miatt, Lazók Zoltán Oroszlány város polgármestere az előttünk álló hétvégére ismét lakóhely, illetve tartózkodási hely elhagyásának korlátozását rendelte el.

Oroszlányban a jelenleg 26-an vannak karanténban, és továbbra is 5 koronavírus fertőzöttet tartanak nyilván.

Ismételten felhívom a figyelmüket, hogy érvényben van a kormány kijárási korlátozása, amely csak alapos indokkal engedélyezi a lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyását.

Az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy Oroszlány polgárainak döntő többsége szabálykövető, azonban egyesek mit sem törődve mások egészségével, önkényesen rúgják fel a szabályokat, és ezt az elmúlt hétvégi szabálysértések magas száma is bizonyítja.

A város lakóinak védelmében immár harmadik alkalommal kell szigorítanom a kormányrendelet előírásait.

Szombaton nulla órától vasárnap éjfélig tilos a gyalogos, kerékpáros és gépjármű forgalom a település tavainál, az Oroszlány-Tatabánya kerékpárúton és az egyéb turisztikai célpontokhoz vezető utakon.

A piac nyitva tartását 7 és 12 óra között engedélyezem. 9 óra és 10:30 között a piac területére kizárólag a 65 éven felüli polgárok léphetnek be. Ezen idő alatt 65 év alattiak a területen nem tartózkodhatnak.

A veszélyhelyzet fennállásáig csak arcvédő maszkban, vagy orrot, arcot takaró sállal, kendővel léphetnek be az üzletekbe, illetve a szolgáltatást nyújtó helységekbe, a zárt terekbe, és ezekben kötelező a 2 méteres távolságtartás.

A rendelkezés annak érdekében született, hogy fékezzük a járvány terjedését, megőrizzük az önök és családtagjaik egészségét.

A pontos részleteket megtalálja a város elektronikus felületein és közösségi oldalamon.

Vigyázzanak egymásra, vigyázzanak magukra, valamint szeretteikre, ne csoportosuljanak és MARADJANAK OTTHON!”


Forrás:oroszlany.hu

A fent hivatkozott 14/2020. rendeletben részletesen megtalálhatók a lezárással érintett kül-és belterületek – a szerk.

Be the first to comment on "Április utolsó hétvégéjének korlátozásai Oroszlányban"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*