Példát mutatnak emberségből, szeretetből…

Ünnepeltek a város szociális szolgálatának munkatársai péntek este a Sport étteremben – írja a város honlapja – majd így folytatják:

„A Szociális Munka Világnapja alkalmából rendezett összejövetelen az Önkormányzati Szociális Szolgálat munkatársai mellett önkormányzati képviselők, hivatali alkalmazottak és intézményvezetők is részt vettek. A megjelenteket elsőként Rajnai Gábor alpolgármester köszöntötte, aki beszédében leginkább a szférában dolgozók érdemeire világított rá.

-A szociális ellátórendszerben végzett áldozatos munkájukkal példát mutatnak emberségből, a másik ember iránti tiszteletből és az önzetlen szeretetből. Olyan emberi értékeket tudnak magukénak, amelyekre ott van a legnagyobb szükség ahol a legnagyobb a reménytelenség, a szenvedés, az elkeseredettség. A legszebb emberi hivatás azért tenni, hogy valakinek az életét, az életbe vetett hitét visszaadjuk, és önök ezt teszik nap mint nap – fogalmazott az alpolgármester.

A Szociális Szolgálat életében jeles év volt 2019, hiszen egy pályázatnak köszönhetően megújult a Családok Átmeneti Otthona. Ehhez a felújításhoz szükség volt a képviselő testület támogatására is, akik teljes mellszélességgel kiálltak az ügy mellett és szavazatukkal biztosították a projekt megvalósításához szükséges pályázati önerőt és a nem támogatott műszaki tartalom anyagi fedezetét is. Erről nem csak a város alpolgármestere, de Baráth Domonkos is beszámolt, aki a jövőbeni tervekről is tájékoztatta kollégáit…”

Forrás:oroszlany.hu

A teljes cikket ITT olvashatja

Be the first to comment on "Példát mutatnak emberségből, szeretetből…"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*