Visszavágják, formázzák az Alkotmány utcai gömb hársfákat

/A kép illusztráció!/

Az OIH Zrt. az alábbi közleményt adta ki hétfőn a társaság honlapján a lakosság számára – idézzük:

“Az OIH Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy az Önkormányzattal egyeztetve a Hivatal megbízásából holnap elkezdni az Alkotmány utcai gömbhárs fák lombjainak, ágazatának visszavágását, formázását.

Ez azért szükséges, mert jó pár év óta nem történt meg a lombkoronák külön formázása és a fasor növényei nagyon sok helyen már évekkel ezelőtt bele nőttek a villamos és távközlési vezetékekbe, mely több problémát is okozott már.

A város és az OIH nem szeretné, hogy ezeket a ritkítási munkákat az adott közmű szolgáltatók esetleg nem megfelelő körültekintéssel és szakértelemmel végeznék el, így a zöldterület-parkgondozási tevékenységek keretében folyamatosan fogják a munkákat végezni a cég szakemberei.

A növények vegetációs időszakát követően, a lombhullás után a fák metszése, formázása holnap veszi kezdetét a Mese Liget Óvoda környezetében és az Alkotmány utcát érintő munkák az elkövetkező két hétben folytatódni fognak. A munkák során a levágott ágak és gallyak a helyszínen darálásra kerülnek és azt követően kerül a darálék a zöld hulladék telepre.

Társaságunk mind az utcában lakók, mind a gyalogos és gépjárművel közlekedőktől türelmet és megértést kér, továbbá kérjük a nevezett útszakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Megértésüket köszönjük.

Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt.”

Forrás:oihzrt.hu

Írj Te először kommentet "Visszavágják, formázzák az Alkotmány utcai gömb hársfákat"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*