„Hónapokkal ezelőtt kezdődött annak az akciónak a szervezése, amelynek eredményeképpen több mint száz facsemete került földbe vasárnap.
Bár közel 200-an jelentkeztek eredetileg az Oroszlányiak Lokálpatrióta Köre (OLPK) felhívására, a hideg és a szakadó eső sokakat otthon tartott.
Ennek ellenére folyamatosan érkeztek az önkéntesek az egykori tűzéptelep előtti találkozóhelyre, hogy megvásároljanak egy, vagy több kis fát az ültetéshez.
Az Optimisták Klubjának és az Oroszlány Barátainak Körének aktivistái forralt borral, teával, sült szalonnával kínálták a jelenlévőket, akik között ott volt Lazók Zoltán polgármester, aki gyermekeinek és unokáinak is ültetett egy-egy csemetét, de fát ültetett Szabó Mihály alpolgármester, File Beáta jegyző, valamint a képviselő-testület OLPK frakciójának több tagja is.
Mint azt Opsuszta Csaba főszervezőtől megtudtuk, több mint 100 facsemete került földbe vasárnap délelőtt, és az akcióval egybekötött jótékonysági gyűjtésen több mint 50 ezer forint került dobozba Taubitz Laura gyógykezelésének támogatására.”
Forrás:oroszlany.hu
Be the first to comment on "Száznál több facsemete került a földbe"