A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete az alábbiakat tette közzé közösségi oldalán szombati rendezvényéről:
„Az Országgyűlés 2012. december 3-án nyilvánította emléknappá április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját.
Az Osztrák-Magyar Monarchia romjain az első világháborús vereség után, 1918-ban létrejött Csehszlovákia határai között kisebbségként mintegy egymillió magyar rekedt.
A csehszlovák államot az 1938. évi müncheni egyezményben a fasiszta Olaszország és a náci Németország – a nyugati nagyhatalmak asszisztálásával – feldarabolta.
A többségében németek lakta Szudéta-vidék Németországhoz került, a Felvidék déli, magyarlakta sávját az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszajuttatta Magyarországnak.
A második világháború után újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-i kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország „felbomlasztásáért”.
Az Edvard Benes államfő által életbe léptetett 141 dekrétum közül 33 közvetlenül vagy közvetve e két nemzetiség alapvető jogait korlátozta, a 33. számú dekrétum pedig megfosztotta őket állampolgárságuktól is.
A dekrétumok kiadásában nagy szerepet játszott, hogy az 1945. júniusi potsdami konferencián a nagyhatalmak nem engedélyezték a magyarság egyoldalú kitelepítését, csak a lakosságcserét, a tiszta szláv állam megteremtésén fáradozó csehszlovák kormánynak ezért más módszereket kellett találnia a magyar kisebbség felszámolására.
Kiűztek 76 ezer magyar állampolgárságú személyt, internálták a pozsonyi, kassai, komáromi magyarokat, lakásaikat elkobozták.
A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat ingóságaikkal együtt, Magyarországra. Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban, számukat a cseh történészek 30–40 ezerre becsülik.
A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapját Oroszlányban 2013 óta helyi szervezetünk rendezi meg.
Április 12-én, a Lévai CSEMADOK égisze alatt működő Juhász Gyula Irodalmi Színpad volt a vendégünk, Sándor Ágnes vezetésével. Megható verses, zenés összeállításukban főként határon túli szerzők műveit adták elő, méltó zárásként pedig Pósa Lajos: Dal a hazáról című verse hangzott el.”
TOVÁBBI KÉPEK IDE KATTINTVA!
Forrás és fotó: Facebook
Be the first to comment on "A Felvidékről kitelepítettekre emlékeztek (+Képgaléria)"