Rákóczi emléknap kiállítással (+Képgaléria)

Az  Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete Rákóczi emléknapot rendezett március 27-én, melyről az alábbiakat tették közzé közösségi oldalukon – idézzük:

„Az Országgyűlés 2015-ben nyilvánította II. Rákóczi Ferenc emléknapjává március 27-ét, Erdély és Magyarország fejedelmének, a Rákóczi-szabadságharc vezetőjének születésnapját.

Helyi szervezetünk idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. A jubileum, valamint a jeles nap alkalmából – a három évtized alatt összegyűjtött relikviáinkból – kiállítást szerveztünk.

Simonics László kuruc kort idéző tárogató zenéje után Nagy Csaba elnök köszöntötte a megjelenteket, köztük a felvidéki Léváról és Vágsellyéről érkezett két delegációt.

Petőfi Sándor: Rákóczi című versét Kovács Anna szavalta el, majd Bogár Ildikó, a házigazda Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár közművelődési munkatársa mutatta be a kiállítás tematikáját.

„Mit reprezentál ez az érezhetően nagy szenvedéllyel és kitartással összegyűjtött közel 200 kiállított tárgy, ezen felül 70 könyv? Ezt nem lehet elmesélni, ezt látni kell!

A tematikai blokkok többféle szempontot jelenítenek meg. Egyrészt az oroszlányi Rákóczi szervezet működési dokumentumait a kezdetektől. Ide sorolhatók az alapítók nevei, az emléklapok, a meghívók, az éves beszámolókat tartalmazó kiadványok, a legkiemelkedőbb rendezvények plakátjai.

A második nagy blokkot képezik a gyűjteményen belül a történelmi Rákóczi rekvizitumok, festmények, domborművek, plakettek, emlékérmek. Ilyen a Káldy Lajos által adományozott Lányi Dezső alkotás, egy bronz bevonatú dombormű.

A másik, Kallós Ede által jegyzett reliefet Dr. Török Endre adományozta a civil szervezetnek, amelyen a központi alakon kívül a sarkokban elhelyezve Bottyán János, gróf Bercsényi Miklós, Andrássy István és Bezerédi Imre látható.

Kiemelkedő Emanuel Béla Dél-Franciaországban készített, fejedelmet ábrázoló pasztell festménye is.

Fontos még megemlíteni az Oroszlányon található, 2006-ban átadott II. Rákóczi Ferenc mellszobrot, amely Tóth Béla szobrászművész alkotott. A kiállításon a szobor jelentőségét mutatja az a két paravánt beöltő képsorozat, amelyet Flajsz Péter fotóriporter készített.”

Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei elnöke beszédében nagy elismeréssel illette szervezetünket: „Ismét megerősítést nyert, hogy a Rákóczi Szövetség kiemelkedő bástyája Oroszlányban magasodik. Tiszteletre méltó az a szenvedély, elkötelezettség és hit, amely az idén 30 éves közösség tagságát jellemzi!”

A rendezvény a Rákóczi szobor koszorúzásával zárult.  A tárlat április 22-ig tekinthető meg.”

TOVÁBBI KÉPEKET ITT TEKINTHET MEG!

 

Címlapkép: Facebook/ Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete

Be the first to comment on "Rákóczi emléknap kiállítással (+Képgaléria)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*