Jótékonysági Gálát rendeztek a Hamvasban

/Fotó: Facebook/

Az oroszlányi Hamvas Béla Gimnázium közösségi oldalán újságolta, hogy jótékonysági gálakoncertet tartottak június 13-án a gimnázium dísztermében. 

Mint írták, a rendezvény önkéntes támogatását és annak bevételét az iskola MOODLE rendszerének működtetésére fordítják.

Ez az online platform főként a matematika és a természettudományok oktatásában jelent nagy segítséget tanároknak és diákoknak egyaránt.

A rendezvény fővédnöke Dr. Radványiné Varga Andrea intézményvezető a rendezvényen elmondta, nagyon örül annak, hogy sokan  a kezdeményezés mellé álltak.

A gála fellépői színvonalas műsorszámokkal segítették a nemes célt. Az iskola köszöni a KaDarka Társulatnak, a Silhouette Balett csoportnak, és a Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak és diákjainak a változatos produkciókat. Zene, tánc és ének adott komplex élményt a megjelenteknek.

Kiderül az iskola beszámolójából az is, hogy Huma János tanár úr szívügye volt ennek az adatbanknak a létrehozása. A rendszer megmentésével az ő nagy munkája sem vész kárba, a következő egy évben is segíti a gimnázium új tanulóit az oktatásban.

A rendezvényről nagyon sok pozitív visszajelzést kapott az intézmény. Szeretnének hagyományt teremteni abból, hogy beviszik a szülőket, diákokat, városlakókat kulturális programokra a gimnázium falain belülre.

Köszönik a felajánlásokat a támogatóknak, biztos lesz folytatás – fejeződik be a Facebook bejegyzés.

Be the first to comment on "Jótékonysági Gálát rendeztek a Hamvasban"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*