Ezekről tárgyaltak

/Fotó: Nagy Pál/

„Csütörtök délután tartotta meg munkaterv szerinti ülését Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közös Önkormányzati Hivatal tárgyalótermében.

Lazók Zoltán polgármester előterjesztésében 18 napirend szerepelt, melyből egyet zárt ülésen tárgyaltak.

Elsőként tájékoztató hangzott el a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, majd az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló rendeletet fogadták el, döntést hoztak a helyi közutak forgalmi rendjéről, a Településrendezési Tervvel kapcsolatosan.

Ezt követte az Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság és az Oroszlány Város Polgárőrsége Egyesület elmúlt évben végzett munkájáról szóló tájékoztató, majd támogatták a Csobbanó uszoda 2024. évi újranyitásáról szóló előterjesztést.

A grémium elfogadta Oroszlány Város Óvodái 2022/2023. évben végzett tevékenységének beszámolóját, a 2023/2024. nevelési év munkatervét, továbbá a kötelező felvételt biztosító általános iskolai körzethatárokra tett javaslatot.

Két határon átnyúló pályázatot is támogatott a képviselő-testület. Kisebb vitát követően zöld utat kapott a Haraszthegy fejlesztésére irányuló, Vágsellye testvérvárossal közösen benyújtandó projekt, illetve a Bányászati Múzeum rendezetlen területének fejlesztését elősegítő, Gúta városával közösen tervezett pályázat.

A képviselők tárgyalták a helyi közutak, parkolók és járdák közlekedésfejlesztési koncepcióját, az oroszlányi Digitális Tudásközpont fejlesztésének támogatását, döntöttek a Helyi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak személyi összetételéről.

Napirendre került a jövő évi, Oroszlány várossá válásának 70. évfordulója megünneplésének előkészítése, majd egyéb kérdésekkel fejeződött be a nyílt ülés.

A munkaértekezlet – zárt ülés keretében – a „Jó tanuló, jó sportoló” cím elnyerésére kiírt pályázat elbírálásával ért véget.”

 

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Ezekről tárgyaltak"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*