Változások a vonatközlekedésben

Szeptember 18-tól jelentősen megváltozik a menetrend a győri fővonalon. Tatabánya és Budaörs között a személyvonatok helyett pótlóbuszok járnak.

Tájékoztatást kaptunk a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától, ebből idézünk:

„A Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszának felújításának kezdetétől, szeptember 18-tól jelentősen módosul a vonatok menetrendje.

Utasainknak a három hónaposra tervezett vágányzár október 26-ig tartó első ütemében is már hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra és pótlóbuszos átszállásra kell számítaniuk.

Tatabánya és Budaörs, illetve Kelenföld között nem közlekedő vonatok:

  • Az S10-es vonatok megosztva, csak a Déli pályaudvar és Budaörs, valamint Szárliget és Győr között közlekednek. (A Szárliget–Győr szakaszon közlekedő vonatok és a pótlóbuszok közti átszállás Tatabányán javasolt.)
  • Az S12-es vonatok megosztva, csak a Déli pályaudvar és Budaörs, valamint Tatabánya és Oroszlány között járnak, módosított menetrend szerint. Tatabányáról Oroszlány felé 50, Oroszlányból 20 perccel később indulnak az alapmenetrendhez képest.
  • A S10-es és S12-es személyvonatok helyett Tatabánya és Budaörs között pótlóbuszokkal kell utazni.
  • A Déli pályaudvar és Budaörs között félóránkénti eljutást biztosítunk a személyvonatokkal.
  • A szombathelyi Savaria és a soproni InterCity-k, továbbá a Dráva és Mura IC-k csak Tatabányáig járnak, onnan fordulnak vissza Győr felé. Tatabánya és Kelenföld között gyorsjáratú IC-pótlóbuszokkal biztosítjuk az eljutást.
    A Dráva és Mura IC-k utasainak Szombathely állomáson másik szerelvényre kell átszállniuk.

Pótlóbuszok:

  • Az S10-es és S12-es személyvonatok helyett háromfajta, eltérő megállási rendű pótlóbusz közlekedik:
    • Budaörs és Tatabánya között minden állomást és megállóhelyet érintő buszok,
    • Budaörs és Tatabánya között csak Bicskén megálló, X10-es jelzésű buszok,
    • Budaörs és Biatorbágy közötti közvetlen, köztes megállás nélkül közlekedő buszok.
  • Az InterCity-k helyett a pótlóbuszok Budapest-Kelenföld (Etele tér, BKK) és Tatabánya között óránként közlekednek, csatlakozást biztosítva az InterCity vonatokhoz. Köztes állomásokat, megállóhelyeket nem érintenek. Várhatóan 60-70 perces menetidővel biztosítják az utazást a két állomás között.”

A teljes MÁV tájékoztató itt olvasható:

https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/jelentosen-modosul-menetrend-gyori-vonalon

 

Címlapkép: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Változások a vonatközlekedésben"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*