Oroszlányi Bányásznapi köszöntő – 1987-ből

/A kép illusztráció!  – Műszakból érkező bányászok 1964-ben – Forrás: fortepan.hu/Bojár Sándor adományozó/

Talán érdekes lehet, mit írtak a múltban a sajtóban, különböző tanulmányokban, könyvekben… – Oroszlányról és környékéről.

Alább az 1980-as évekből olvashat egy írást:

Tisztelettel köszöntöm…

A bányászok ezen a hagyományosan szép. emlékező és jövőbe néző ünnepén a vállalatvezetés és a magam nevében tisztelettel köszöntőm vállalatunk széllé- mi és fizikai dolgozóit, a nálunk dolgozó lengyel bányászokat. Külön szeretettel és őszinte megbecsüléssel köszöntőm idős bányásztársainkat, akik hosszú évtizedek nehéz, embert próbáló munkája után a megérdemelt nyugdíjaséveiket töltik.

Az 0 életük példája mutatja meg a ma és holnap fiatalsága számára a nyászok egyik legfontosabb és legszebb emberi tulajdonságát, a hűséget. Olyan szilárd emberi tulajdonság, fundamentum ez, amire a medence bányászatának 50 éve alatt a legnehezebb időszakokban is biztosan számíthatunk.

A 37. bányásznap vállalatunk számára különösen jelentős, hiszen ebben az évben a medence bányászatának 50 éves jubileumát ünnepeljük.
1937.
elején Oroszlány község határában megkezdték a 1. számú segédakna mélyítését. Ez kezdetét jelentette a későbbiek során sok kimagasló eredményt felmutató bányászkodásnak.

1957. január elsejétől az Oroszlányi Szénbányák önálló vállalattá szerveződött. Bányászaink a város lakóival karöltve vállalták az akkor még talán lehetetlennek tűnő feladatot, hogy a medencében magas színvonalú bányászatot fejlesszenek ki. Az elmúlt 30 év igazolta elődeink igazát.

A különböző helyekről idetelepült dolgozók és vezetők magukénak érzik ezt a várost, az itt kialakult bányászatot, részesei az itt kialakult bányászati kultúrának.

A medencében folyó bányászkodás technikai színvonala mindenkor elérte, illetve meghaladta az országos átlagot. Termelési költségeink alakulásában, célkitűzéseink eredményes megvalósulásában igen jelentős szerepe volt a termék- szerkezet alakulásának, a termelés szervezésének, a céltudatos műszaki fejlesztésnek, a viszonylag magasfokú munkahelyi koncentrációnak.

A vállalatunknál kialakított célirányos műszaki fejlesztés, az üzem. és munkaszervezési programunk ikövetkezetes megvalósítása. jól szolgálja a termelés és gazdálkodás biztonságát.

Az, hogy ez év áprilisában nyolcadik alkalommal vehettük át „Kiváló Vállalat” megtisztelő elismerést, nagy szerepe van dolgozóink bátor helytállásának, brigádjaink töretlen versenylendületének, mely párosult üzemi és vállalati vezetőink előrelátó szakmai munkájával.

Vállalatunk eredményesen oldotta meg az elmúlt ev termelési, műszaki és gazdasági feladatait, melyet nagymértékben segített a gazdasági és társadalmi szervek szoros és együttműködése.

A szénbányászat eddig minden évben kitermelte azt a mennyiséget, ami biztosította az ország zavartalan energiaellátását, a családi otthonok melegét.

Az elmúlt 50 év, de a múlt év eredményei is csak az itt dolgozó kollektíva összefogása, a szakmájukat szerető dolgozók lelkiismeretes munkája révén valósulhatott meg. A jövőben is úgy kell dolgoznunk, hogy az előttünk álló feladatokat maradéktalanul teljesítsük, hogy munkánk továbbra is eredményes legyen.

Erre köteleznek bennünket az elmúlt évek eredményei és elismerései.

Ehhez a munkához kívánok vállalatunk minden dolgozójának és kedves családjának erőt, egészséget és további sikeres munkát.

szerencsét!

Varga Albert vezérigazgató  „

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/ Dolgozók Lapja, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám) / 1987-09-04 / 208. szám

Be the first to comment on "Oroszlányi Bányásznapi köszöntő – 1987-ből"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*