Oroszlányi kitüntetések augusztus 20-án (Képgalériával)

“Ünnepi képviselő-testületi üléssel vette kezdetét az augusztus 20-i megemlékezés városunkban.

Szent István napján Lazók Zoltán polgármester köszöntötte az ülés vendégeit, meghívottait, majd így emlékezett: “A magyarság és a keresztény világ találkozását és összefonódását a magyar nép egyetlen uralkodó személyéhez köti, államalapító Szent Istvánhoz. Első királyunk uralkodása alatt Európa nagy, formálódó közössége nem pusztán egy új nemzettel, de egy új állammal is gazdagodott. Olyan országgal, amely ma is szerves része e földrésznek.

A gyorsan elsuhant több mint ezer esztendő egyik nagy tanulsága az, hogy nem mindig az a győztes, akinek az ütközet után magasabban száll a zászlaja. A csatatereken, a mindig fájó túlerővel szemben talán gyakoribb volt a vereség, mint a diadal, de a béke éveiben rendre győzött a magyar. Nem karddal, hanem az alkotás fegyvereivel, a kapával és a könyvvel. Mert teremtőerőnek, észnek, tehetségnek, leleménynek ez a jég hátán is megélő nép sohasem volt híján, s adott is a világnak annyit, mint amennyit attól kapott”.

Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete minden év augusztus 20-án, az ünnepi testületi ülés keretében kitüntetéseket ad át.

Az ünnepi gondolatokat követően dr. File Beáta jegyző méltatta az idei városi kitüntetettek munkásságát, akik a közéletben, a sport, az egészségügy, a kultúra területén kimagasló és tartós tevékenységükkel hozzájárultak Oroszlány hírnevének, elismertségének gyarapításához.

Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Oroszlány Város Díszpolgára címet adományozott Bagócs János részére.

“Oroszlányért” vésetű aranygyűrű kitüntetést vehetett át Nagy Attila, míg “Oroszlányért” kitüntető díszoklevelet kapott Gyurkáné Nagy Olga.

Ezt követően a város első embere a képviselő-testület nevében elismerését és gratulációját fejezte ki Csáky Máriának és Vargáné Vojnár Katalinnak, akik az állami ünnep alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetésben részesültek.

Az ünnepélyes pillanatok után a megemlékezés a Millenniumi Emlékműnél folytatódott. A Himnusz közös eléneklése után elsőként Lazók Zoltán polgármester mondta el ünnepi köszöntőjét, majd Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő a magyar irodalom remekein keresztül méltatta Szent István királyt és meghatározó történelmi szerepét.

A szónoklatok után az új búzából készült kenyeret Farkas Etelka evangélikus lelkész, Nagy Péter református lelkész és Kutschi András katolikus prépost áldotta, szentelte meg.

A rendezvény zárásaként az önkormányzat, politikai, civil és társadalmi szervezetek, intézmények képviselői helyezték el az tisztelet koszorúit az emlékmű talapzatánál.”

További képek ITT láthatók.

 

Forrás és fotó: oroszlany.hu

Írj Te először kommentet "Oroszlányi kitüntetések augusztus 20-án (Képgalériával)"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*