Mindenki Gizi nénije lett a szülésznő

/A képen: Tóth Vilmosné az egykor a házán díszelgő táblával és a közelmúltban kapott díszoklevéllel – Forrás:Library.hungaricana.hu/

Talán érdekes lehet, mit írt a megyei sajtó a 20. században Oroszlányról és környékéről.

Alább a 2008-as-as évből olvashat egy cikket:

„Mindenki Gizi nénije lett

Bokodért       Tóth Vilmosné 1955-ben került a kis faluba szülésznőnek

BOKOD     A közelmúltban „Bokodért” kitüntető díszoklevelet vehetett át Tóth Vilmosné a településen végzett több évtizedes szülésznői és védőnői munkájáért. A nyolcvankét éves asszony már Tatabányán él lányával és unokájával, de szívesen mesélt a Bokodon töltött évekről és arról, hogyan is kerültek ide.

– Csehszlovákiából telepítettek ki a férjemmel és a kislányommal még 1947-ben. Baja közelébe kerültünk. A kislányom hét hónapra született. Tudni akartam, miért. Ezért amikor a helyi körzeti orvos nógatni kezdett, hogy tanulnom kellene valamit, én a szülésznőképzést választottam. A fővárosban, a Szabolcs utcai volt zsidó kórházban töltöttem a gyakorlatomat, de honvágyam volt Naszvald után. Szerettem volna legalább Komárom-Esztergom megyében lenni, hogy közelebb legyek az otthonomhoz – idézi fel a kezdeteket.

Egy hónappal az 1955-ös szüreti bál előtt költöztek be szolgálati lakásukba, s a helyiek meginvitálták őket is a mulatságba, ahol eleinte kettesben üldögéltek egy padon, de a helyi iparosok, velük egyidős fiatalok magukhoz hívták őket. Aztán egész Bokod hamar befogadta a kis családot. Ez lett az új otthonuk a csehszlovákiai után, a fiuk is itt született már.

Majd arról mesél, hogy 1960-ban költöztek be saját házukba, amelyen ott díszelgett a ma is féltve őrzött felirat: „Tóth Vilmosné, oki. szülésznő”. 1978-ig dolgozott egyébként Bokodon, utána az oroszlányi szülőotthonba került, de ott is elsősorban a bokodiakkal foglalkozott. így lett és maradt ő a faluban mindenki Gizi nénije.

– Akkoriban egyébként még mindenki otthon akart szülni. Tudtam varrni és a gátat is át tudtam vágni, ezért sokszor nem is kellett orvos, hogy levezessek egy szülést. Ritkán kellett kórházba küldenem a vajúdó asszonyokat – magyarázza Gizi néni.

Meghatódva mesél férje búcsúztatásáról Is. Mindig érezte, hogy tisztelet övezte őket a faluban, élete párja temetésén annyian voltak, mint még soha a bokodi sírkertben.

Búcsúzásnál még megszorítja a kezünket: „Köszönöm a bizalmat a bokodiaknak. Azoknak, akik nálam születtek, kívánom, hogy éljenek sokáig és tartsanak meg emlékezetükben, ahogy én is megtartottam őket. Nagyon szeretem a bokodiakat!

Szűr Annamária”

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/24 óra, 2008. november (19. szám, 256-279. szám)  / 2008-11-27 / 277. szám

 

Kiemelések tőlem – a szerk.