Oroszlány krónikájából: kezdetektől a törökdúlásig…

/Török előkelőség és magyar katona (korabeli metszet, 1617) – Forrás:wikipedia/

Néhány alkalommal – rövid fejezetekben – áttekintjük Oroszlány történetét első említésétől 1990-ig.

„Neve a Vértesben és környékén birtokos Csák nemzetség címerállatát is jelölő oroszlán és a hegyi várak jelölésére is használt kő főnévnek az összetételéből keletkezett.

Okleveles említése 1289: Vruslanku, 1326: Orozlanku, Chet.

A Cset falu fölötti Oroszlánkő nevű várat a Csák nemzetségbeli Márk vagy atyja, Máté építtette, majd III. Endre 1295 után leromboltatta. Márk fiai – Péter és István – a falut Károly királynak adták.

Egyes források szerint viszont Oláh Miklós 1536-ban még említette a várat, s ezt csak a következő évben pusztították el a faluval együtt a törökök.

Bél Mátyás a települést Oroszlánykő néven említi, utal arra is, hogy régebben Oroszleánykának hívták, és mint a gesztesi uradalom faluja szerepelt.

Ekkor a vár mindenfelől mély árokkal és sánccal volt körülvéve.

Vérteskozma határában található romjait mára benőtte az erdő.

A falu a törökdúlás idején elpusztult, s 1701-ig néptelen maradt.

Ekkor Esterházy Antal Pozsony, Nyitra, Trencsén megyéből evangélikus szlovákokat telepített a faluba, 4 évi adómentességet és szabad vallásgyakorlatot biztosítva nekik.”

 

(forrás:Library.hungaricana.hu/Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza)

Be the first to comment on "Oroszlány krónikájából: kezdetektől a törökdúlásig…"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*