A környékbeli szénbányászat történetének ismertetésében a pusztavámi bányászat következik. Nem tennénk helyesen, ha elválasztanánk ezt a móri bányászkodástól, annyira összefonódtak. Talán elég annyi elöljáróban, hogy a Móri Kőszénbánya Rt. a XX. század közepén éppen a Pusztavámi Kőszénbánya Rt-ba olvadt be.
Vázlatosan a földtani helyzetről és a kutatásokról
A pusztavámi szénterület a Vértes ÉNy-i előterében elhelyezkedő oroszlányi szénmedence része, földtanilag az eocén korú szenek közé tartozik. Az alaphegységet a Vértest is alkotó karsztosodott triász dolomit és dachsteini mészkő adja, melyre kréta üledék települt.
A kréta időszak végére a Vértes kiemelkedett, majd az eocénben lassan újra víz alá került, az ekkor keletkezett eocén agyagrétegek adják a széntelep feküjét.
A barnaszén rétegek fölött eocén tengeri üledék található. Az oligocén elején a terület újból szárazulattá vált, és erős lepusztulás indult meg, amely a szén egy részét is letarolta ott, ahol nem fedték üledékek.
Ennek megfelelően a szénterületet délről és keletről a Vértes rögei, Ny-ról és DNy-ról a Móri-árok, észak felől pedig az oligocén lepusztulás határolja.
Az oroszlányi és pusztavámi bányák sújtólég- és szénporrobbanás-veszélyesek.
A karsztosodott alaphegységben tárolt triász főkarsztvíz ellen az agyagrétegek adnak csak némi védelmet, emiatt a bányászat vízveszélyes is. Ez alól kivétel a Márkushegyi Bányaüzem, itt ugyanis a széntelep alatt húzódó triász mészkő nem karsztosodott.
A kibúvásokban ismertté vált széntelep megkutatása 1904-ban kezdődött, de a vártnál rosszabb eredmények miatt a egyelőre abbahagyták, csak 1919-1920-ban folytatták. 1930-ban a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. újabb kutatásokat végzett. ekkor vált ismertté a Pusztavám községtől Ny-ra, 310-490 m mélységben elhelyezkedő széntelep.
E terület egy része a Márkushegyi Bányaüzem szénmezője. A várható nehézségek miatt a bányanyitás elmaradt, sőt, 1936-ig a kutatásokat is szüneteltették.
Ekkor a községtől ÉK-re, a későbbi oroszlányi XXII. akna területén folytatták a kutatásokat.
Az 1936-1937-ben végzett fúrások alapján a terület szénvagyonát 7,5 Mt, igen jó minőségű eocén szénre becsülték.
A Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. a kimerülő pilisvörösvári bányájának pótlására tervezte a bánya megnyitását, és a leendő egyik függőleges akna helyét az evangélikus templom mellett jelölte ki.
Pénzügyi okokból a bányanyitás azonban ismét elmaradt.
A kutatások folytatódtak 1940-1942 között is, ennek eredményeként a Sikárosi major területén műrevaló telepet találtak, méghozzá kis mélységben. A szén iránti kereslet növekedése ösztönözte ezen telep fejtésére a Sikárosi lejtakna és az Antal-táró megnyitását.
1942-ben mélyített fúrások nagyobb mélységben is találtak kedvező vastagságú telepeket. Ekkor 44 Mt-ra becsülték a terület szénvagyonát, ennek egy részét kívánták megfogni a későbbiekben Iker-aknának nevezett üzemmel.
Bányaművelés megindulása
1942-ben megalakult az 50%-ban a Weiss Manfréd Rt. érdekeltségébe tartozó Pusztavámi Szénbánya Rt. A „János” védnevű, négy kettős bányamértékből álló bányatelekre következő év végén adtak be adományozási kérelmet.
Még annak az évnek az őszén megkezdődött a Sikárosi lejtakna, a következő évben pedig az Antal-táró mélyítése, mindkettő 1944-ben már termelésbe is állt.
Az átmeneti megoldásnak szánt aknák jövedelméből szándékoztak a mélyebben fekvő telepek elérését finanszírozni.
A mélyebben fekvő széntelepek művelésére két függőleges akna mélyítését tervezték. Az A-akna helyét a mór-pusztavámi közút mellett, a B-akna helyét tőle kb. 1800 méterre keletre jelölték ki.
Az A-akna mélyítése 1943. február 28-án meg is kezdődött, de 9 méter után úszóhomokba ért, amin csak falazatsüllyesztéssel tudtak áthaladni.
Év végére az akna mélysége mindössze 15 m volt. A B-akna munkálatai ennél sokkal jobban haladtak, 1943 végére már 90 méternél jártak, s 1944 decemberében, mikor a háborús események miatt a munkát abbahagyták, már 132 méteren álltak.
Ugyanekkor az A-akna még csak 35. méterében járt. Időközben Pilisvörösvárról átköltöztették a raktárt és a javítóműhelyt, és nekiláttak az áramfejlesztő telep létesítésének is. 1943 nyarán a pilisvörösvári I. sz. akna szállítógépét és toronyberendezését is Pusztavámra szállították.
1945-ben az A-akna mélyítése szünetelt, a B-aknában viszont már a rakodó kiképzését végezték. 1946-ban sor került a magyar szénbányászat államosítására, és létrejött a Magyar Állami Szénbányák Rt. (MÁSZ).
Az új vezetés az A-akna mélyítését beszüntette, helyette a B-akna mellett ikeraknás elrendezésben megkezdte a C-akna építését.
1948 elején felszerelték a B-aknára a korábban átszállított pilisvörösvári aknatornyot, és május 13-án felszínre ért az első csille szén. Hamarosan talpra ért a C-akna is, és 1948. augusztus 12-én megkezdte működését az Iker-aknai bányaüzem.
(Sikárosi Fűrészüzem – idáig épült ki a Pusztavám-Mór bányavasút)
Sikárosi-lejtakna és az Antal-táró
Mindkét üzem 1944-ben kezdett termelni, és egyszerre is fejezte be 1948. májusában, ezalatt kb. 92 kt szenet adtak. Vég nélküli kötélszállítást, kézi hajtású szellőztetőket és kamra-pillérfejtést alkalmaztak.
Iker-akna
Az első csille szenet 1948. május 13-án hozták a felszínre az Iker-aknából. A kezdetben itt is alkalmazott kamra-pillérfejtés mellett 1949-ben kísérleti jelleggel, majd 1959-től csak frontfejtéssel dolgozott.
1951-től alkalmazták a TH-gyűrűs biztosítást, a frontfejtésekben 1960-tól acél biztosítószereket használtak. A sújtólég- és szénporrobbanás-veszélyes bánya 1971-ig működött mint önálló üzem, ezalatt 5798 kt szenet termelt.
(az Iker-akna bezárásakor az Ikarus Pusztavámi Gyára itt kezdett termelni)
Honvéd-lejtakna
1951 nyarán a Csukató környékén táborozó honvédség kútásás közben jó minőségű szenet talált. Augusztusban már meg is kezdődött a feltárás, a bánya 1954-ig termelt.
Béke-táró I.-II., DISZ-táró
A kis mélységben fekvő szénvagyonra az ötvenes évek elejének kielégíthetetlen szénigénye miatt egy sor kis bányát telepítettek. A Béke-táró I. 1952-1954, a DISZ-táró 1953-1955, a Béke-táró II. 1954-1956 között működött.
I. sz. külfejtés és a Dózsa-táró
Az 1954. év égető szénínsége hozta lépés volt egy új művelési forma, a külfejtés bevezetése. A 6-10 m mélységben fekvő széntelep letakarításának megkezdése után alig egy hónappal, 1954 novemberében már szenet adott az I. sz. külfejtés.
Következő évben a külfejtés munkagödréből indították a Dózsa-tárót, mely 1957-ig működött.
DISZ- és a Béke-lejtakna
(Pusztavám, Csuka-tó:a környéken is bányászkodtak)
1954-ben indult meg a DISZ-lejtakna, szomszédságában a mélyebben fekvő telepek művelésére 1956-ban pedig a Béke-lejtakna kihajtása. Mindkét üzemben alkalmazták az omlasztásos frontfejtési módot, a kamra-pillérfejtésekben Kóta-felrakók segítették a munkát.
A DISZ-lejtaknában Hidasi-rakodókat is üzembe állítottak 1958-ban. 1965-től a két üzemet Csukatói üzem néven összevonták, és 1970-ig működött.
II., III. és IV. sz. külfejtés és a Katonacsapás I. lejtakna
Az I. sz. külfejtés pótlása nyílt 1956-ban a II. sz., majd egy évre rá a III. sz. külfejtés. Utóbbi munkagödréből indult a Katonacsapás I. lejtakna, mely 1958-1966 között termelt.
1968-ban innen, a Katonacsapás I.-ből indultak az oroszlányi XXIII/D akna nyitási munkálatai, mely a XXIII-as üzem egy körlete lett, itt azonban csak a felső telep volt jelen. A IV. sz. külfejtés a csákvári műút védőpillérének lefejtésére létesült, és 1959-ig működött.
Katonacsapás II.
1962-1968 között működő bánya, 1964-tól a Katonacsapás I. üzemmel összevonva termelt.
Béke-külfejtés
Az utolsóként telepített pusztavámi bánya, mely a Béke-lejtakna felszínhez közeli szenének kitermelésére jött létre 1964-ben, és 1967-ben még szénvagyona kimerülése előtt meg is szűnt.
Az önálló pusztavámi bányászkodás vége
1946 után a szénbányászat államosítását követően többszöri átszervezés után az 1952-1963 között a Középdunántúli Szénbányászati Tröszt részét képező pusztavámi szénbányákat 1964. január 1-ével az Oroszlányi Szénbányákhoz csatolták, de önálló szervezeti egységként folyt tovább a termelés.
Az akkortájt megnyitás alatt lévő oroszlányi XXII-es bányaüzem területét a pusztavámi Iker-aknáétól csak mesterséges határ választotta el.
Jóllehet, már 1953-ban felmerült a gondolata a XXII-es üzem kialakításának, végül csak tíz évvel később kezdődtek meg a munkálatok, és 1968. december 29-én fejeződtek be.
1971-ben az Iker-aknát összelyukasztották a XXII. aknával, és hozzá is csatolták.
Ezzel a pusztavámi bányászat utolsó önálló termelő üzeme is megszűnt.
A bányaüzem használható épületeibe az Ikarus pusztavámi üzemegysége költözött.
A 27 évi bányászkodás során mintegy 12,3 Mt szenet hoztak felszínre Pusztavámon.
Az Oroszlányi Szénbányák keretein belül a szénbányászatnak lett folytatása. Pusztavám község mellett az eocénprogram által életre hívott Márkushegyi Bányaüzem megnyitása 1976-ban kezdődött.
A lejtős akna, a beszálló függőleges akna és a két légakna elkészülte után a bánya 1981. április 1-én lépett termelésbe.
Termelését szalagpálya továbbítja az oroszlányi osztályozón át a Bokod melletti Oroszlányi Hőerőműbe, így a Mór-Pusztavám vasútvonal számára már nem ad feladatot.
A rendszerváltás óta a Vértesi Erőmű Rt.-n belül célbányászatként működő bánya napjainkban Magyarország egyetlen termelő mélyművelésű szénbányája. /azóta már ez is bezárt – a szerk./
Források:
Juhász Árpád: Évmilliók emlékei – Magyarország földtörténete és ásványi kincsei, Gondolat, Bp.
Szili József: A móri szénbányászat története, BKL Bányászat, 1981. CXIV. évf. 7. szám
Szili József: A pusztavámi bányászat történeti áttekintése, BKL Bányászat, 1979. CXII. évf. 7. szám
A magyar bányászat évezredes története II. köt., OMKBE, Bp.
Keller László: A hazai vasutak működése és gazdálkodása az első 5 éves terv időszakában (1950-1954), Vasúthistória Évkönyv 1998, Bp.
Be the first to comment on "A bányászat története Oroszlány közelében, a Vértesben: Pusztavámi Szénbányák"