70 éves Oroszlány, „A város emlékei” a Hamvasban

/Fotó: Facebook/

Az oroszlányi Hamvas Béla Gimnázium közösségi oldalán újságolta, hogy múlt héten megnyílt a 70 éves Oroszlány „A város emlékei” kiállítás az intézményben.

Mint írták, szeptember elején hirdették meg regionálisan a 70 éves Oroszlány, „A város emlékei” című rajzpályázatot. Nem volt sok idő, hogy az alkotásokat elkészítsék a környékbeli iskolák tanulói és a gimnáziumunk diákjai.

A kiállítás megnyitója szeptember 25-én volt a gimnázium első emeletén, az összekötő folyosón. Dr. Radványiné Varga Andrea igazgatónő nyitotta meg a tárlatot, méltatta a pályaművek színvonalát, technikáját.

A díjátadóra egy későbbi időpontban kerül sor, ahol a díjazottak értékes ajándékokban részesülnek majd. A pályázatot az oroszlányi Önkormányzat támogatta, míg a kiállítás lebonyolítását és szervezését a Hamvas Béla Gimnázium végezte.

Kiderül még bejegyzésükből, hogy ezen az eseményen kerítettek sort a „Biztonságos internet” című rajzpályázat eredményhirdetésére.

Makrai Liliána (10. B) első helyezett, Saródi Marcell (12. A) második helyezett és Kurucsó Kinga (10. A) harmadik helyezett értékes ajándékokban részesültek – tudhatjuk meg a beszámolóból.

Be the first to comment on "70 éves Oroszlány, „A város emlékei” a Hamvasban"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*