Családi kedvezmények és ingyenes programok is várnak Tatán a Víz-Zene-Virág fesztiválon

/A képen a Tatai vár – Forrás: Wikipedia, fotó: Söveges József/

Hazánk legnépszerűbb zenekaraival, fellépőivel, vásárral, tűzijátékkal, valamint különleges és színes kulturális-, virág-, sport- és gyermekprogramokkal vár mindenkit a 31. Víz, Zene, Virág Fesztivál 2024. június 28-30. között Tatán.

„A 30 éves hagyományokat tiszteletben tartva, új alapokra helyezve, egy olyan szerethető fesztiválban gondolkodunk és tervezünk, amely reményeink szerint minden korosztálynak megfelelő élményt fog nyújtani” – jelentette ki Jakab Jácint fesztiváligazgató az eseményről, amely a Blue Hill Events és a Forrás Rádió közös szervezésében megvalósul meg.

Igyekeztünk olyan programot összeállítani, amely tényleg minden korosztálynak szól. Sikerült olyan nagy előadókat meghívni, akik még nem voltak, vagy nagyon régen voltak Tatán. Itt lesz Ákos, érkezik a Wellhello, jön a NOX. Koncertet ad Pápai Joci, a fiatalok egyik nagy kedvence, T. Danny. Elhozzuk Desht, és lesznek olyan DJ-k, mint Lotfi Begi vagy éppen a Sterbinszky & Mynea. Helyi csoportok, civil szervezetek, tehetséges zenekarok is szerepet vagy helyet fognak majd kapni, hogy mindenki úgy érezhesse, minden tatai és minden környékbeli, ez tényleg az ő családi fesztiválja. Természetesen nem szabad elfelejteni azokat az előadókat sem, akik a Várudvarban adnak majd szép koncerteket. Itt lesz a teljesség igénye nélkül Benkó Dixieland Band, Tabáni István, Nyári Károly a lányaival, a Gypo Circus és Szirota Jennifer” – ismertette a programok sokaságát Jakab Jácint.

„A családok részére egy teljesen ingyenes, kvázi, tatai családi szigetet fogunk létrehozni, ahol a családosok, nagy családosok, a gyermekeikkel egész nap a játék birodalmában jól érezhetik magukat. A mesehősök mellett színes foglalkozásokon és gyerek koncerteken vehetnek részt. Lesznek ugrálóvárak, különböző bemutatók, kézműves foglalkozások vagy éppen a kacsa futam, de gyerek koncertekkel is készülünk. Érkezik hozzánk az Alma együttes vagy éppen Kovácsovics Fruzsina. A családosok nagy örömére lesz állatsimogató ősi mesterségek bemutatója, vízi karnevál, tűzijáték és sok-sok látványos vizes program.”

A főszervező hangsúlyozta, az eseményüknél fontos szerepet játszott, hogy megfizethető árakkal várják az érdeklődőket. Éppen ezért a vendéglátósoknak és a kereskedőknek ársapkát szabnak meg. A szervezők az eseményen bevezetik a fesztivál kártyát, valamint a környezettudatosság jegyében repohár rendszert is fognak alkalmazni. Nagy hangsúlyt fektetnek a szelektív hulladékgyűjtésre, és sokat fognak beszélni a víz fontosságáról is.

„A térség legvirágosabb fesztiválját szeretnénk idén létrehozni. Ehhez várjuk tulajdonképpen azokat a kisboltokat, virágkötőket, támogatókat, akik ehhez szívesen csatlakoznának virággal, cserepes virággal, egyéb díszítéssel, akár egy kapunak a feldíszítésével is. Mindemellett virágkötő workshoppal is készülünk, virágkötő versenyt is szeretnénk. Amennyiben lehetőségünk lesz, szeretnénk az egész fesztivált tényleg teljes pompájában virággal beborítani.” 

Jakab Jácint kiemelte, a helyi lakosok Tata kártya birtokában lényegesen kedvezőbb áron látogathatnak ki a fesztiválra, így érdemes lesz azokat kiváltani. „A következő tíz éveben az a célunk, hogy legalább napi tízezer főt számláljunk. Vannak még a fesztivál területen olyan részek, amelyek kiaknázatlanok, illetve ahol régebben is voltak nagy színpadok. Ha nem is idén, de jövőre mindenféleképpen ezeket a területeket is szeretnénk nagy előadókkal, programokkal, akár színházi programokkal és musical estekkel, kulturális műsorokkal megtölteni, hogy a Víz-Zene-Virág Fesztivál újra egy összművészeti, zenei és kulturális, nagy családi fesztivál legyen” – tekintett előre Jakab Jácint.

Az eseményről további információt a vizzenevirag.com, valamint a bluehill.hu oldalakon találhatnak.

Be the first to comment on "Családi kedvezmények és ingyenes programok is várnak Tatán a Víz-Zene-Virág fesztiválon"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*