Feltűzték a szalagokat

„Két osztály 69 diákja várta izgatottan szombat délután az oroszlányi Hamvas Béla Gimnáziumban, hogy kezdetét vegye életük egyik emlékezetes eseménye, a szalagavató.

A fiatalokat Lazók Zoltán polgármester köszöntötte elsőként, aki arra hívta fel figyelmüket, hogy mérföldkőhöz érkeztek végzősök, a szülők és pedagógusok egyaránt.

„Mindannyian, akik most itt álltok, egy elismert iskola diákjai vagytok, és bizonyára tudjátok, hogy a jó hírnevet csak úgy lehet fenntartani, ha mindannyian küzdötök érte. Álltak itt nagy elődök, akik sokra vitték az életben, és sajnos olyanok is, akiknek nem valósultak meg az álmaik.

Én a Ti álmaitok beteljesüléséhez az önkormányzat és magam nevében is kívánok sok-sok szerencsét, jó egészséget és kitartást!” – fűzte hozzá a városvezető.

Radványiné Varga Andrea igazgató az oktatás kavargó világáról szólva azt emelte ki ünnepi beszédében, hogy a gimnázium elsődleges feladata az általános műveltség elsajátíttatása, az érettségire, a továbbtanulásra való felkészítés.

„A mai nap azt is jelzi, hogy célegyenesbe értünk. A több éves munkát egy sikeres érettségivel kell befejezni, és ehhez már alig pár hónap van hátra” – fogalmazott az intézményvezető.

Az útravaló gondolatok után az osztályfőnökök feltűzték a szalagokat, amelyek búcsúztatnak a gyerekkortól, a diákévektől és figyelmeztetnek a közelgő vizsgákra.

Az avatási ceremóniát hagyományosan a végzősök műsora követte, amely során a csodálatos ruhákban előadott keringőnek, bajor sörtáncnak és rock and rollnak tapsolhatott a több száz fős közönség.”

 

Forrás és fotó: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Feltűzték a szalagokat"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*