Oroszlányi sikerek, országos csúcsok

„A hétvégén Tamásiban rendezték az idei Junior Országos Súlyemelő Bajnokságot, melyen az OVSK három versenyzőt indított.

A 15 éves, serdülő Zolnai Lénárd 10 kg-mal megjavította egyéni csúcsát. A 61 kg-os súlycsoportban 6 jó gyakorlatot produkált, 81 kg-ot szakított és 109 kg-ot lökött, így összetettben 190 kg-ot teljesített. A lökésben elért 109 kg-mal új országos serdülő csúcsot állított fel.

A 16 éves, ifjúsági Sikos Dávid a 102 kg-os súlycsoportban harmadik helyezést ért el. Dávid a tudatos étkezés és edzés következtében ez évben több, mint 28 kg-ot fogyott, teljesítménye azonban szinte ugyanannyi maradt, mint a régi 125 kg-os testsúllyal.

A 18 éves, junior Szalai Lili is megjavította a saját országos csúcsait lökésben és összetettben is. 89 kg-ot szakított, 108 kg-ot lökött, összetettben pedig 197 kg-ot teljesített. Ez az eredmény a felnőtteknél is országos csúcs!

Edzőjük, Bagócs János mindhárom versenyzővel maximálisan elégedett volt a verseny végén.

Sajnos, az ifjúsági Mikhel Esztert az utolsó pillanatban nem lehetett indítani, mert pozitív vírustesztje lett, pedig tőle is aranyéremre számított az egyesület. Ő hétvégén Ljubljanában, az Adria Kupán pótolhatja az elmaradt lehetőséget. ”

Be the first to comment on "Oroszlányi sikerek, országos csúcsok"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*