Projektzárót tartottak

/A kép illusztráció – Fotó: Nol.hu/

„Az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt., valamint Oroszlány Város Önkormányzata projektzáró ünnepséget tartott pénteken délelőtt a „2021-2022. évi Kisvárosi Útprogram” megvalósult fejlesztéseinek átadása alkalmából.

Az eseményen Lazók Zoltán polgármester a következőket mondta:

„Az idei projekt lehetőségére Képviselő Asszony hívta fel a figyelmünket, melynek eredményeképpen a Gazdasági-újraindítási Alap támogatásával, a Kisvárosi Útprogram keretében Oroszlány belső útjainak legszükségesebb felújítási munkálatai kerültek elvégzésre.

A 296 millió forintos támogatásból a Takács Imre utcát, az Alkotmány utca egy szakaszát, a Takács Imre út 37-43. előtti leszakadt utat és járdát, az Erdész utcai csapadékvíz elvezetését az Alkotmány utcai csapadékvíz rendszerbe, a Hunyadi utcát teljes hosszban, a Várdomb utcát a Várdomb köztől az Ó -Takács utcáig és a Bánki Donát utcát a Lukoiltól a Dózsa György utcáig sikerült felújítanunk.

Vannak még természetesen, sőt keletkeznek is időről időre olyan útszakaszok, amelyek megérnek a javításra, ám azt gondolom, a megvalósult fejlesztések már lakossági szemmel is jól érzékelhető kényelmi javulást hoztak az oroszlányiaknak”.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő e gondolatokat fejtette ki:

„Az útfelújítás egy település életében életminőségbeli javulást hoz és egyértelműen meghatározza a városképet. Ennek az útfelújítási programnak nem csupán esztétikai, hanem komfortérzet növelő és javító hatása is van Oroszlányban.

Azoknak az utcáknak és utaknak, melyeket 30-40 esztendővel ezelőtt építettek, ismét szükségessé vált a kapacitásuknak megfelelő felújítása. Olyan szakaszok újultak meg, melyeknek rendkívül rossz volt az útminősége, és nem utolsó szempont, hogy az ott élők számára fontos fejlesztés, így parkoló, járda, útburkolat javítás történt”.

Németh Gábor, a projektet koordináló OIH Zrt. vezérigazgatója hozzátette:

„Ebben a beruházásban, több mint 2,5 kilométer útburkolat, mintegy 17.000 négyzetméter felület újult meg. Közel 150 méternyi csapadékvíz elvezető rendszer és egyedi csapadékvíz áteresz került kiépítésre.

A tavalyi projekttel együtt elmondható, hogy egy év alatt a város belterületi útjainak a 10%-a tudott megújulni. Ez egy nagyon nagy lépés!”.”

 

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Projektzárót tartottak"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*