/A kép illusztráció/
A súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség eredményesen indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki egymás után három nőt bántalmazott.
Az indítvány szerint a férfi 2022. május 24-én 19:00 óra és 19:05 óra közötti időben Oroszlányon trágár módon szidalmazott egy nőt, akit eközben két alkalommal ököllel, nagy erővel arcon ütötte. Ezt látva az anyja segítségére sietett a másik nő, a férfi és az édesanyja közé állt.
A férfi ekkor még két alkalommal ököllel, nagy erővel arcon ütötte az első sértettet.
A bántalmazás következtében az először megütött nőnek az orra vérezni kezdett és a szeme alatt duzzanat keletkezett, a bántalmazás alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására.
Az elkövető ezután az anyja védelmére kelt nőt egy alkalommal mellkason rúgta majd őt a földre lökte. A megrúgott és megütött nő emiatt nyolc napon belül gyógyuló zúzódást szenvedett.
Ekkor az addig a földön ülő harmadik nő is felállt és megpróbált a bántalmazottak védelmére kelni, azonban a férfi rátámadt és őt is kettő alkalommal ököllel, nagy erővel arcon ütötte, amitől ez a nő elvesztette az eszméletét és a földre esett. A férfi ezután a földön fekvő nő fejét egy alkalommal megrúgta, emiatt a sértett nyolc napon túl gyógyuló fejsérülést szenvedett.
Az ügyészség indítványára a bíróság a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte. A végzést az ügyész tudomásul vette, az elkövető és védője fellebbezést jelentett be – tájékoztatott bennünket Dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője.
Be the first to comment on "Egymás után három nőt bántalmazott Oroszlányban"