Ezeket tárgyalták, ezekről döntöttek

/A kép illusztráció/

„Az oroszlányi képviselő-testület április 28-án tartotta meg munkaterv szerinti ülését a Közös Önkormányzati Hivatal tárgyalótermében.

A tanácskozás egy perces néma tiszteletadással kezdődött. Április 18-án életének 80. évében elhunyt Huber Antal, aki 1994-től négy cikluson keresztül volt önkormányzati képviselő városunkban. 1994-1998-ig a Gazdasági Bizottság, 1998-2002 között az Egészségügyi és Szociális Bizottság, 2002-2006, majd 2006-2010 között a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tagjaként tevékenykedett.

A csendes megemlékezést követően a testület Stang Elemért köszöntötte minisztériumi kitüntetése és nyugdíjba vonulása alkalmából. Március 21-én, a Belügyminisztériumban elismeréseket adtak át a Víz Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen, a vízgazdálkodás területén dolgozó munkatársaknak.

Az ünnepélyes ceremónián, a vízügyi igazgatás területén huzamosabb időn keresztül végzett példamutató munkája elismeréséül Kvassay Jenő Emlékérmet vehetett át Stang Elemér, az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. szennyvízágazati műszaki vezetője. Az oroszlányi szakember nagy tapasztalattal és tudással 2003-tól irányította az Oroszlányi szennyvíztisztító telepet az OSZRT, majd 2014-től az ÉDV. Zrt. munkatársaként. Az évek során szerzett tapasztalatát és tudását maximálisan kamatoztatva kiválóan végezte munkáját nyugdíjba vonulásáig.

A továbbiakban Lazók Zoltán polgármester előterjesztésében tíz napirendet nyílt, egyet pedig zárt ülés keretében tárgyaltak a képviselők.

Elsőként tájékoztató hangzott el a két ülés közötti fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint Oroszlány Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésének végrehajtásáról.

Tárgyalták az önkormányzat saját bevételének, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek – a költségvetési évet követő három évre várható összegének – megállapításáról szóló határozat módosítást, majd elfogadták a Volánbusz Zrt. helyi személyszállítás tevékenységére vonatkozó 2021. évi beszámolóját.

Szintén elfogadásra került az önkormányzati bérlakások 2021. évi üzemeltetési tapasztalatairól szóló beszámoló, illetve a bérlakás-rendszer átalakításával összefüggő 2022. évi feladatokra tett javaslattétel.

A grémium jóváhagyta az önkormányzat 2021. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló átfogó értékelést, továbbá a 2021. évi belső ellenőrzés főbb megállapításait tartalmazó jelentést.

Ezek után az önkormányzat 2020-2024. évi gazdasági programjának felülvizsgálata következett, majd Településrendezési Tervvel kapcsolatos döntéseket hoztak.

A nyílt ülés a kérdések, interpellációk napirenddel fejeződött be, végül zárt ülésen megüresedett önkormányzati lakás bérletére beérkezett pályázatok elbírálására került sor.”

 

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Ezeket tárgyalták, ezekről döntöttek"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*