Ivott, vezetett és lebukott… – és duplázott

Ivott, vezetett és lebukott egy férfi Oroszlányban. Mindezt néhány órán belül kétszer is.

A helyi járőrök Oroszlányban figyeltek fel egy járműre 2022. február 12-én késő este, aminek nem működött az irányjelzője.

Megállították a sofőrt és ellenőrizték az iratait. Kiderült, hogy az autót vezető férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, ráadásul a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is pozitív lett. A 29 éves férfit előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol a mérési eredmények alapján büntetőeljárást indítottak ellene. Mivel jogosítvány nélkül vezetett, és az autója sem volt megfelelő műszaki állapotban, így vele szemben szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.

Alig telt el néhány óra, az egyenruhások újra látták autóval közlekedni ugyanezt a férfit. A sofőr, amint észrevette a rendőrautót, visszatolatott a parkolóba, amelyben korábban állt. Itt szondáztatták meg ismét a rendőrök, az eszköz pedig ismét pozitív eredményt jelzett. A sofőr így három órán belül másodszor találta magát a rendőrségen, ahol újabb büntetőeljárás indult vele szemben. A rendőrök elvették a férfitól a jármű indítókulcsát, hogy ne közlekedhessen tovább ittasan, veszélyeztetve ezzel saját és más közlekedő testi épségét is.

 

Az oroszlányi rendőrök az elmúlt hétvégén több ittas járművezetőt is kiszűrtek a forgalomból. Az általuk alkalmazott alkoholszonda hat esetben jelzett pozitív eredményt. Négy esetben a járművezetőkkel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek, egy sofőrrel szemben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki. Ezen felül egy ittas kerékpáros részére bírságot szabtak ki – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.

Be the first to comment on "Ivott, vezetett és lebukott… – és duplázott"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*