Ítélet az oroszlányi férfi ügyében, aki egy bajonettel ölte meg a testvérét

/Fotó: Pixabay/

A Tatabányai Törvényszék a 2021. október 14-én tartott előkészítő ülésen, emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki oroszlányi lakásán egy bajonett-késsel megölte a testvérét.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2020. május 9-én este ittasan vezette gépjárművét és azzal egy fának ütközött. Hazaérkezését követően a bejárati ajtót nem tudta kinyitni, ezért abba két alkalommal belerúgott és kiabálni kezdett a testvérének. A sértett a lakás ajtaját kinyitotta és a vádlottat beengedte a lakásba.

A vádlott a lakásba bejutva tovább kiabált, majd dulakodni kezdett a sértettel. A veszekedés során a vádlott magához vette az előszobaasztalon tartott, 33 cm pengehosszúságú bajonett-kését, majd azzal egy alkalommal, legalább közepes erővel megszúrta a testvére mellkasának bal oldalát.

A sértett a szúrást követően kiment a lépcsőházba és elindult lefelé, hogy segítséget kérjen a szomszédoktól. A vádlott a sértett után ment és megpróbálta őt visszakísérni a lakásba, de a sértett ekkorra elgyengült, majd nem sokkal a mentő kiérkezése után, a szúrás következtében elhalálozott.

A Tatabányai Törvényszék a vádlottat emberölés bűntettében és ittas járművezetés vétségében bűnösnek találta, ezért őt halmazati büntetésül 12 év börtönbüntetésre, 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra, mellékbüntetésül 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság elrendelte egy korábbi végzésében, egyedi azonosítójellel visszaélés bűntette miatt kiszabott – 1 év 6 hónap börtönbüntetés – végrehajtását is. Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 napot tartott fenn a jognyilatkozat megtételére, míg a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztályának közleménye

 

Az ügyről korábban itt írtunk: https://oroszlanymost.hu/2020/05/10/emberoles-oroszlanyban-2/

Be the first to comment on "Ítélet az oroszlányi férfi ügyében, aki egy bajonettel ölte meg a testvérét"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*