Rekord a környei horgászversenyen

Tavaly nem érte el a 77 kilót a nevezők által kifogott halmennyiség a Környei Horgász Egyesület által meghirdetett versenyen, 2017-ben pedig a 37-et.

Nem csoda tehát, hogy 2019-ben a 152,88 kiló kapcsán Török Mihály elnök büszkén konstatálhatta, hogy megszületett majdnem 25 éves múltú rendezvény rekordja, július 3-án, az idei versenyen pedig még ezt is túlszárnyalták.

A tó partjára reggel 43 nevező telepedett ki, a verseny déli lefújásáig 27-en mérlegeltek. Ahogy szaporodtak a számok az értékelő lapon, úgy vált egyre bizonyosabbá, hogy igen szép eredményt könyvelhetnek el az összsúly tekintetében, mígnem megszületett az összesítés: a horgászok pontosan 223,5 kilónyi halat fogtak ki, 70 kilóval többet, mint két éve, tehát új rekord született.  Az elnök szerint mindez a kedvező időjárásnak volt betudható, no meg annak, hogy talán még országos szinten is egyedülálló a környei tó halállománya. A rendkívüli eredményt a rangsor is tükrözte, hiszen míg tavaly a győztes 11 kilónyi halat fogott ki, idén ugyanez a mennyiség csak a nyolcadik helyhez lett volna elegendő.

Az össztömeg rangsorának ötödik helyén Szommer Ferenc (14,06) végzett, negyedik lett 15,88 kilóval Hódos László, 18 kiló 56 dekával harmadik Barta Ádám. 20 kiló 82 dekát mutatott a mérleg Decsi Zoltánnál, így ő a második helyezettnek járó ajándékokat vehette át, az első helyezettet megilletőt pedig Szabó Zsolt, akit a 26 kiló 30 dekás fogási eredménye repítette az élre.

A legnagyobb halat, egy 10,56 kilós pontyot Decsi Zoltán fogta ki, így idén ő vihette haza a vándorkupát.

A versenyt Környe Község Önkormányzata és a tatabányai Fisch Kft. támogatta – tájékoztatott Salamon Gyöngyi.

Be the first to comment on "Rekord a környei horgászversenyen"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*