Makk Marci olimpiájától Makk Marcsi standjáig…

„A nyári szünetre való ráhangolódásként szikrázó napsütésben került megrendezésre az idei Napfény Karnevál a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében.

Önfeledt móka, játék, kacagás töltötte be a Szent Borbála teret szombat délután Oroszlányban az évzárókat követő első szünidei programon.

A hagyományos rendezvényt a művelődési ház dolgozói idén az egészséges, sportos életmód tematikájára építették, mely Makk Marci és Makk Marcsi történetén alapult.

A gyerekek különböző ügyességi versenyeken tallérokat gyűjthettek. Vicces sportok keretében indulhattak „Makk Marci olimpiáján”, részt vehettek különböző szellemi játékokon, rajzversenyen, a fergeteges zoknicsatában, bemutathatták kreativitásukat a Kézműves Kuckóban.

A kiérdemelt tallérokat a lufihajtogató bohócnál, a légvárszigeten, „Makk Marcsi standján” válthatták be, valamint homokképet is készíthettek érte.

A remek hangulatról a „Jóbohócok” – ügyességi játékokkal színesített – interaktív műsora gondoskodott, melyet amigurumi bemutató követett.

A programokhoz csatlakozott a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya is, akiknél játékos vagyonvédelmi és bűnmegelőzési tesztlapokat tölthettek ki a gyerekeknek, prevenciós, megelőző célzattal.

A szervezők a felnőtt kísérőkre is gondoltak. Amíg a gyerkőcök vígan ügyködtek, ők a „Könyvvásár” keretében a könyvtár leválogatott kötetei között böngészhettek.”

 

Forrás és fotó: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Makk Marci olimpiájától Makk Marcsi standjáig…"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*