Nem tudták elkezdeni az útfelújítást

/A kép illusztráció/

Az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. az alábbi közleményt adta ki közösségi oldalán – idézzük:

Tisztelt Érintettek!

A Kertalja utcába ma felvonult az aszfaltmaró, úttakarító, seprő géplánc, de a múlt heti szórólapozások és folyamatos tájékoztatások ellenére nem tudták elkezdeni a munkát 2 okból.

– az egyik a nagy mennyiségű eső,

– de azért sem állhattak munkába, mert 30-40 autó állt bent az érintett területen.

Kedden viszont reggel a Dózsa György utca felől megindulnak a munkagépek. Mindezek miatt ismételten és nyomatékosan megkérjük a közlekedőket és a lakókat újra, hogy ne parkoljanak az utca párhuzamos és merőleges parkolóiban az útfelület mellett, mert az útfelület és a Kertalja 1-5 épület előtti parkolók is, valamint az útcsatlakozások is munkaterületek lesznek. Kérjük, hogy a közlekedők is kerüljék el az útszakaszt az elkövetkező pár napban. Az érintett gépjármű tulajdonosokat ismételten kérjük, hogy holnap reggel 7-ig hagyják el az említett területeket!

Amennyiben a munkákat akadályozó és veszélyeztető járművek maradnak a munkaterületen és közvetlenül azok mellett, úgy a kivitelező kérni fogja a Közterület Felügyelet és a Rendőrség segítségét azok elszállításában!

Kérjük türelmüket és megértésüket!”

Be the first to comment on "Nem tudták elkezdeni az útfelújítást"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*