“Rövidesen átadják az oroszlányi gimnáziumot” – A város múltjából.. 2. rész

Talán érdekes lehet, mit írt a megyei sajtó a 20. században Oroszlányról és környékéről.

Alább az 1990-es évekből olvashat egy cikket .

(A első részt ugyanebben a rovatunkban  –„Abszolút Oroszlány” „Anno” – olvashatják)

FOLYTATÁS:

„…Úgy hallottam, hogy az épület már nagyon lelakott volt.

Egy hónapig tartott míg végeztünk a bontási munkákkal. Közben elkoptattunk két vascsúzdát, amelyeken összesen ezer köbméter törmeléket mozgattak meg. Bontás közben derült ki, hogy az épület közel állt az összeomláshoz, a vízvezetékek számtalan helyen elrepedtek, eláztatták a falakat. A tetőről is sok víz jutott a ház belsejébe.

Hogyan tudtak télen építkezni?

A munkálatokat precízen összehangoltuk, mert kevés ideig volt világos és az időjárás is szokatlanul hamar zordra fordult. Felvettük a kapcsolatot a tatabányai szakmunkásképző intézettel, ács és kőműves tanulók töltötték itt szakmai gyakorlatukat. Volt hogy húsz ember dolgozott az épületen, egymásutáni munkafázisokban. Sok aprólékos munkával készült az épület, kézzel kellett felhordani a beton nagy részét is. December 23-ra készült el a tartószerkezet, a bokrétaünnepség idejére az időjárás is megenyhült egy napig, egy szál ingben ünnepeltek az építők. Máskor viszont sokszor disznóperzselővei kellett elolvasztani havat a munkaterületről.

Az igazgató, Hrubi Gábor elmondta, hogy a belső terekbe már az idén szeptember elsején beköltözhettek volna a diákok, de nem akarták, hogy félkész épületbe jöjjenek. A tanítás október végéig még a Ságvári Általános Iskolában folyik, délutános műszakban. A kész épületben jobban vigyázhatnak a rendre és a tisztaságra. A felújítással kényelmesebb lett az iskola, minden osztálynak saját terme lehet és a később megvalósuló épületrészben megépülnek a szaktantermek is. Olyan épület lesz a gimnázium, – mondta az igazgató – amelyet nem csak iskolai oktatásra lehet használni.

A számítástechnikát délutánonként tanfolyamokon is tanítják majd, munkanélkülieket képeznek. A ház túlsó részén kondicionálóterem épül, amit délelőtt a diákok használhatnak, délután pedig nyitott lesz.

Ha elkészül a színházterem, szeretnénk minél több kulturális programot idehozni.

Farkas István „

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/24 óra, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)  / 1994-10-13 / 241. szám

Be the first to comment on "“Rövidesen átadják az oroszlányi gimnáziumot” – A város múltjából.. 2. rész"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*