Tour de Hongrie forgalomkorlátozások!

/A kép illusztráció – Fotó:Nol.hu/

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2021. május 14-én 16.20-19.00 óra közötti időben megyénk területére érkezik a 42. Tour de Hongrie kerékpáros verseny III. szakasza.

A profi nemzetközi kerékpárversenyen a résztvevők várható létszáma: 132 fő, átlagos sebességük 40-50 km/h, ami azonban az útvonal egyes szakaszain elérheti a 80-90 km/h-t is. A verseny alatt a versenyzők a rendőri biztosításra és a motoros biztosítókra hagyatkoznak, a közúti jelzéseket nem figyelik. Veszélyhelyzet (útvonalon lévő akadály esetén) a motoros biztosítók zászlóval és síppal adnak jelzést a versenyzőknek a kikerülési irányról.

A nagyobb útkereszteződésekben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendőri állománya a polgárőrség segítségét is igénybe véve a forgalmat irányítani fogják.

Útvonal: A verseny 3. szakaszának mintegy 144 km hosszú útvonalán a mezőny Veszprémből rajtol, majd Zirc – Pannonhalma – Tápszentmiklós útvonalon haladva előre láthatólag 16.24 órakor Bakonybánknál érkezik megyénk területére. Bakonyszombathelyen át előre láthatólag16.30 óra körül érnek Kisbérre.

A Széchenyi út – Komáromi út (81-es számú főút) – Vásártér utca – Magyar utca útvonalon, majd a 81-es számú főutat keresztezve a 8135-ös számú úton Vérteskethely – Császár – Dad – Bokod – Oroszlány – Környe – Tata irányába haladnak tovább.

Tatán a Környei út – Kocsi út – Kálvária utca – Fazekas utca – Kastély tér – Hősök tere – Rákóczi út – Keszthelyi út – Május 1. út – útvonalon haladnak, és a Güntner sport aréna előtt érnek célba.

  1. május 14-án 09.00 órától a verseny teljes útvonalán az úttesten, továbbá Kisbéren a Széchenyi úton, az út mellett található párhuzamos várakozóhelyeken is megállási tilalom elrendelésére kerül sor.             A tiltott helyen megálló járműveket a rendőrség elszállíttatja!                             .

A kerékpárverseny útvonalán teljes pályás útlezárásra kerül sor, ezért 2021. május 14-én előre láthatólag 15.45 – 18.15 óra között nem lehet közlekedni a fenti útvonalon. A lezárás időszaka a versenyzők haladási sebességétől függően változhat.

A forgalomterelések következtében jelentős torlódásra kell számítani a lezárt útszakaszok környezetében is. A fentiek miatt előfordulhat, hogy a közlekedő járműveknek 1-2 órás, esetlegesen azt meghaladó idejű várakozásra is számítaniuk kell.

Kérjük, hogy a verseny előtt és ideje alatt – amennyiben tehetik – ezeken az útvonalakon ne induljanak útnak, illetve más útvonalat válasszanak. Az időjárásra és a hosszú várakozási időre tekintettel megfelelő mennyiségű ivóvizet tartsanak járműveikben.

A verseny útvonalán az úttesten vagy az út szélén ne parkoljanak járműveikkel.

A megkülönböztető jelzést használó járművek elhaladását a közlekedésbiztonság szem előtt tartásával biztosítjuk.

Kérjük, hogy a gyalogosok úttestre lépés előtt fokozott óvatossággal, alapos körültekintéssel győződjenek meg az áthaladás veszélytelenségéről, hisz a kerékpárosok nagy sebességgel, hangtalanul haladnak, mely nagy baleseti kockázatot jelenthet.

Kérjük, hogy közlekedésükkel segítsék a verseny zavartalan lebonyolítását, és egyben köszönjük megértésüket.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Oroszlányban:

A teljes útzár Oroszlányon a Bokodi út-Rákóczi Ferenc utca páros oldala-Környei út szakaszokon lesz, ekkor keresztezni sem lehet majd az utcát, gyalogosan sem. A korábbi tapasztalatok alapján a teljes útzár csak rövid ideig áll majd fenn.

Május 14-én, pénteken 14 órától várhatóan 18 óráig a Rákóczi Ferenc utca páros oldalán, teljes hosszban megállni tilos lesz érvényben. A mezőny elhaladtával a korlátozások megszűnnek. A verseny ideje alatt helikopterek is repülnek az érintett területek felett, amely enyhe zajhatással járhat.

A lezárásokról és a forgalomirányításról a Rendőrség gondoskodik a Közterület-felügyelettel együttműködve. Kérjük, hogy közlekedésükkel segítsék a verseny zavartalan lebonyolítását, és egyben köszönjük is a közlekedők megértését!

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

 

Forrás: oroszlany.hu

Be the first to comment on "Tour de Hongrie forgalomkorlátozások!"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*