Megújuló utak

/A kép illusztráció/

Az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. az alábbi közleményt adta ki közösségi oldalán – idézzük:

„A 2020-as évek legnagyobb útberuházása kezdődött településünkön, és büszkék vagyunk arra, hogy ebben Oroszlány Város Önkormányzatának megbízásából társaságunk is szerepet kapott.

A már jelenleg is zajló gyalogos hídfelújítások mellett, amik a hónap végéig tartanak, május 4-én az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. elkezdi az Alkotmány utca burkolat-felújítási munkáit a körforgalom és a 48-as liget között.

A második lépcsőben, május 10-től a Kertalja utca – a Dózsa György utca és a Tópart utca között-, illetve a Kertalja utca 1-3-5. épület előtti merőleges parkolók újulnak meg.

Ezzel párhuzamosan a Népekbarátsága utca – Bánki Donát utca és a tóparthoz vezető egyenes útszakasz közötti burkolat-felújítás is kezdetét veszi.

Júniusban a kis posta előtti területen folytatódik a projekt, júliusban pedig elindul a Várdomb utca és a Závory utca teljes felújítása is.

A munkák zaj-, hang- és porhatással járnak, ideiglenes útszűkületekre, félpályás lezárásokra, megállási és parkolási korlátozásokra lehet számítani több helyen. Kérjük az érintettek és a közlekedők figyelmét, türelmét és megértését.”

 

Forrás:Facebook

Be the first to comment on "Megújuló utak"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*