Év embere díj

/Fotó: mvmtavho.hu/

Az MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt. honlapján tette közzé az alábbiakat – idézzük:

„A 2020-as évben a társasági szintű Év embere díj jutalmazottja Tar Márta Raktár és anyaggazdálkodási munkatárs kolleganőnk lett.

Az ügyfelek kiszolgálásnak hatékonyabbá tételében sokat tett a gyakorlatban Márta.

Ezen kívül sok többletfeladatot vállalva részt vett a távhőtermelő és a távhőszolgáltató cég egyesülésének zökkenőmentes gyakorlati lebonyolításában. A vállalati integráció során fellépő új raktározási, beszerzési rendszer bevezetésében, működtetésében, a távfűtésre csatlakozó új ügyfelekkel való kapcsolattartásban kiemelkedő munkát végzett. Mindeközben korábbi feladatai részeként a hozzá tartozó munkatársakkal együtt biztosították a központi telephely – a járványügyi helyzet miatt fokozott követelményeket támasztó – tisztaságát, rendjét.

Márta önálló kreatív munkavégzésre és csapatban való gondolkodásra egyaránt alkalmas. Pozitív hozzáállása, elkötelezettsége és jó kommunikációja igazi összetartó erővé tette a munkatársak között. Munkája és személyisége zökkenőmentes kapcsolatot jelent a fizikai és az adminisztratív területen dolgozó kollégák között, mindenkivel megfelelően és hatékonyan kommunikál. Az ügyfelekkel kapcsolatos munkavégzése rendkívül megbízható. A visszajelzések alapján tevékenysége, személyisége rendkívül pozitív megítélés alá esik a közösségben.

Ezúton szeretnénk Mártának megköszönni az eddigi kitartó és lelkiismeretes munkáját és szívből Gratulálunk neki a 2020-as Év embere Díj kapcsán.”

 

Forrás: mvmtavho.hu

Be the first to comment on "Év embere díj"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*