Megemlékezést tartott az Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete

Az  Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete megemlékezést tartott november 4-én, melyről tegnap az alábbiakat tették közzé közösségi oldalukon – idézzük:

„Tizenkettedik alkalommal tartott megemlékezést szervezetünk szerda délután az ’56-osok terén abból az alkalomból, hogy hazánk ellen inváziót indított a szovjet hadsereg 1956. november 4-én hajnalban, aminek célja a forradalom leverése, a Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a rendszer felszámolása volt.
A következő napokban a világ felháborodva, ám tétlenül figyelte, ahogy a szovjet páncélosok megszállják Magyarországot, lefegyverzik hadseregét.
Budapesten és az ország számos pontján elkeseredett harc kezdődött a Vörös Hadsereg bevonuló erőivel szemben. Az október 23-án kirobbant és 28-án győzedelmeskedő forradalom sorsa már az intervenció megindítása előtt négy nappal, október 31-én megpecsételődött, ekkor ugyanis a szovjet pártvezetés a fegyveres fellépés mellett tette le a voksát.
A nemzeti gyásznapon civil szervezetünk tagjai mellett Lazók Zoltán polgármester, Rajnai Gábor alpolgármester, Emődi Ferencné, az oroszlányi Járási Hivatal vezetője, Szanyi Gábor önkormányzati képviselő, valamint Németh Gábor az OIH Zrt. vezérigazgatója helyezték el a kegyelet mécseseit a téren álló emlékhely talapzatánál.”

Forrás és fotó:Facebook/Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete

Be the first to comment on "Megemlékezést tartott az Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*